Lassan tényleg felfalják Ukrajnát - ha kifizeti a tartozását, semmije sem marad

Kijevnek 12,8 milliárd dollár tartozást kell kiegyenlítenie 2019 végéig.

Oleg Csurij szerint emiatt rendkívül fontos, hogy az ország teljesítse az IMF-fel korábban kötött hitelmegállapodás feltételeit, és ne legyenek fennakadások a kölcsönrészlet folyósításában.

Az ukrán devizatartalék 15,12 milliárd dollár volt március végén, valamivel kisebb a februári 15,46 milliárd dollárnál.

A tartalékösszeg még nem tartalmazza azt az 1 milliárd dollárt, amit a Nemzetközi Valutaalap (IMF) hétfőn hagyott jóvá, továbbá azt a 600 millió eurót, amit az Európai Unió folyósított szerdán.

Az ukrán jegybank azzal számol, hogy Ukrajna idén az IMF-től és az Európai Uniótól összesen 6 milliárd dollárnyi támogatást kap.

Gyarmati lét

Arról már többször beszámoltunk, miközben Kelet-Ukrajnában még mindig dúlnak a harcok, az ország nyugati részét nemcsak az Európai Unió (amely a vízummentességet is megadta az ukrán állampolgároknak), hanem Kanadán keresztül az Egyesült Államok is igyekszik bekebelezni.