Kósa Lajos levezette: a migránsokért tüntettek tegnap

Erős gondolatmenettel kezdte a parlament hétfői ülését Kósa Lajos.

Az ülés kezdetén a képviselők a múlt hét sajnálatos eseményei miatt a terrorizmus legújabb áldozataira emlékeztek. Ez jelentette Kósa Lajos napirend előtti felszólalásának alapját, aki a terrorizmus és a migráció összekapcsolását követően rögtön a tegnapi CEU-tüntetésre ugrott:

mint mondta, Magyarországon tanszabadság van, oktatási szabadság van, kutatási szabadság van, az egyetem bezárása pedig fel sem merült, ezért a tüntetés tulajdonképpen sikeresnek is mondható.

Éppúgy, mintha azért tüntettek volna, hogy az ég színe ne változzon pirosra kékről. Mivel az ég színe kék maradt, az is egy sikeres tüntetés lett volna

- vonta le a következtetést, focis hasonlat sajnos ezúttal nem fért bele az eszmefuttatásba.

Kósa ezért arra jutott, hogy egész más áll a tüntetés hátterében, ez pedig az, hogy Soros György és a hozzá tartozó szervezetek továbbra is zavartalanul folytathassák a migrációs bizniszt.

Aki tüntetett, ezért tüntetett, még akkor is ha nem tudott róla, tudtuk meg a Fidesz frakcióvezetőjétől.