Egy perces néma csenddel emlékeztek a stockholmi gázolás áldozataira Svédországban

"Sosem engedünk az erőszaknak. Nem engedjük meg, hogy a terrorizmus győzedelmeskedjen. Stockholm nyitott és toleráns város marad."

A kormány nemzeti gyásznapot hirdetett, a stockholmi városházánál tartott megemlékezésen pedig kijelentette: Svédország soha nem kapitulál a terrorizmus előtt.

A megemlékezésen a királyi család, a kormány és a svéd parlament tagjai is részt vettek.

"Sosem engedünk az erőszaknak. Nem engedjük meg, hogy a terrorizmus győzedelmeskedjen. Stockholm nyitott és toleráns város marad"

- jelentette ki Karin Wanngard, a svéd főváros polgármestere.

A támadás helyszínének környékén 20-50 ezer fős tömeg gyűlt össze az egyik közösségi oldalon szervezett "szeretettüntetésre", hogy világossá tegyék: elutasítják a terrorizmust.

Múlt pénteken mintegy fél kilométeren át száguldott egy lopott sörszállító teherautó Stockholm belvárosának egyik sétálóutcáján, s végül egy üzletbe csapódott. Négy ember halt meg, tizenöten pedig megsérültek.

A rendőrség két embert vett őrizetbe az ügyben, az egyikük egy 39 éves, üzbég férfi, aki a gyanú szerint a volán mögött ült. A férfi korábban letelepedési engedélyt kért, de kérelmét elutasították. Ennek ellenére a hatóságok nem tudták kitoloncolni az országból, mert nem akadtak a nyomára.

Jan Evensson rendőrparancsnok az SVT svéd közszolgálati televíziónak azt mondta: ez elkövető élete hátralévő részét rács mögött fogja tölteni.

Elutasított menedékkérő volt a stockholmi gázoló

A 39 éves férfi 2014-ben nyújtott be letelepedési kérelmet, amelyet 2016 júniusában elutasítottak, de ezt követően a svéd hatóságok nem tudták őt visszaküldeni Üzbegisztánba, mert nem tartózkodott az általa korábban megadott címen. Február végén a rendőrség már hivatalosan is körözte.