Kétmillióba került a TV2-nek a lejárató riport

A TV2 egyik lejárató riportja Gergely Zsófiáról szólt, aki a HVG újságírója. A Tények stábja azt akarta elmondani, hogy a hölgy rejtőzködik, annak ellenére, hogy a HVG honlapján a cikkei mellett megtalálhatóak az elérhetőségei is. A propaganda gépezetbe azonban porszem került, ugyanis egy azonos nevű civil arcképét sikerült bemutatni a riportban, az újságíró helyett.

Vajna bandája 300 ezer forintot akart fizetni kárpótlásnak, de a bíróság máshogy gondolta és kétmillió forintnyi sérelemdíjat ítélt meg – írja az Index. A képen bemutatott Gergely Zsófia, aki egyébként a Négy Mancs állatvédő szervezet képviselője volt a kép készülése idején, beperelte a csatornát.

Hab a tortán, hogy a TV2 elnézést kért, amiben a Négy Mancs Alapítvány programvezetőjének nevezték Gergely Zsófiát, de ő már évek óta nem dolgozik a szervezetnél.