Teljesen hatástalan a pintéri "rendcsinálás" - Nem csökkent a trafikrablások száma

Melyik az a két megye, ahol nem a vadnyugat az úr?

Az ORFK sajtóosztálya a lappal azt közölte, hogy 2014-ben 14, 2015-ben 39 trafik elleni támadás történt, a múlt évtől viszont már megfigyelhető a csökkenő tendencia, 2016-ban 30 rablás szerepelt a hírekben, idén pedig az első negyedévben mindössze 5. A támadások okozta kár 2014-ben csaknem 880 ezer forint, 2015-ben 3,7 millió, míg 2016-ban már csak 2,6 millió, az idei első negyedévben pedig mindössze 290 ezer forint volt.

A legtöbb trafikrablásról Budapesten és Csongrád megyében számoltak be. A pintéri "rendnek" mindössze két megyében sikerült érvényt szerezni: Bács-Kiskun és Veszprém megye az egyetlen két terület, ahol nem kellett vadnyugati állapotoktól rettegnie a dohánybolti eladóknak.

Szakértők szerint a trafikrablások csökkenő tendenciája egyértelműen összefügg a boltok bekamerázásával, valamint azzal, hogy nem tartanak nagyobb összegeket az üzlethelyiségekben. Ugyanakkor egész konkrétan életmentő lett volna, ha előbb vezetik be ezeket az óvintézkedéseket.

Budapesten 2015-ben hat rablás során összesen 1,4 millió forint kárt okoztak az elkövetők, 2016-ban ugyanekkora összegű kár már 14, vagyis több mint kétszer annyi rablásból származott a fővárosban - írja a Magyar Idők (figyeljük meg, milyen cselesen próbálja leplezni a kormánypárti propaganda-oldal, hogy a fővárosban nem igazán csökkent a trafikrablások száma).