Magasról tesz a bírósági döntésre a Magyar Idők

Pedig a legeslegkormányközelibb újságnak egy nyomorult helyreigazítást kéne csak közölnie.

Persze könnyen előfordulhat, hogy olyan utasítást kaptak odaföntről, hogy nem is hozhatják le. A bírság mértéke viszont biztosan nem okozna túl nagy pénzügyi tarkóvakargatást a könyvelésen, lévén ötvenezer forintocskáról van szó, ez pedig a kormányzati hirdetésekkel (tehát közpénzből) nyakig kitömött propagandaoldalnál a nevetségesnél is jelentéktelenebb összegecske.

A Jobbik közleményben emlékeztetett: a lap többszöri felszólítás, és végrehajtás kezdeményezése ellenére sem közölte a párt helyreigazítását. Emlékeztetettek: korábban a Jobbik végrehajtást kezdeményezett a lap ellen, amit a bíróság be is jegyzett, ám ezek szerint Orbán Viktor kedvenceire nem vonatkozik a törvény. 

A Jobbik szerint a Fidesz hazug propagandalapjaira egyébként jellemző, hogy semmibe veszik a bírósági döntéseket, nem veszik át az idézéseket, vagy egyszerűen nem jelennek meg a tárgyalásokon. A nemzeti néppárt csak az utóbbi időben több, mint negyven sajtópert nyert meg a fideszes hazugsággyárakkal szemben.