Török: Csak Simicska veszélyes Orbánra és a Fideszre, a tüntetések nem

De hosszú távon a mostani tüntetésekkel egy egész generációt elveszthet a Fidesz.

Török Gábor szerint a Fidesz akkor fog megbukni, ha a saját bázisában repedések keletkeznek, vagy valamiért egy erő mögé rendeződik az ellenzék. Erre azonban jelenleg semmilyen jel nem utal. Ha valaki most veszélyes lehet a Fideszre, az Simicska, és csakis ő – állítja a politikai elemző.

Török Gábor szerint A CEU ügyéval kapcsolatban elmondta: egy évvel a választások előtt, kiélezett helyzetben, a kormány úgy gondolkodik, hogy alapvetően egy szempont motivál minden döntést, az pedig a belpolitika. Ebben a helyzetben az motiválhatja a kormányzati cselekvést, hogy egyben kell tartani a kétmilliós Fidesz-tábort. Ezért a saját táborukban keltenek félelmet az ellenségképpel, ami lehet Brüsszel, Washington, Soros György, vagy Simicska Lajos. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a mostani CEU-tüntetések nyomán nem fog megbukni a kormány, de hosszú távon súlyos veszteségeket szenvedhet a Fidesz, hiszen egy egész generáció számára lesz vállalhatatlan.

„Ebben a generációban a Fiatal Demokraták Szövetsége, az már a korosodó vénemberek politikai pártjának látszik”

– jelentette ki Török Gábor.