Éhségsztrájkba kezdett ezerkétszáz palesztin rab az izraeli börtönökben

A foglyok többek között a bírósági ítélet nélküli fogva tartás és a magánzárkák felszámolását követelik.

A sztrájkot a Ciszjordániát kormányzó, mérsékelt Fatah párthoz tartozó, és terrortevékenységért ötszörös életfogytiglanra és még negyven évre ítélt Marván Bargúti, Mahmúd Abbász palesztin elnök lehetséges utódja indította, majd csatlakoztak hozzá a rivális, a Gázai övezetet uraló Hamász szervezethez tartozó rabok is. 
   
Bargúti az izraeli hatóságok engedélye nélkül cikket írt a The New York Times-ba, amelyben Izraelt azzal vádolta, hogy hatóságai a szabálytalanságok elfogadtatása érdekében terroristaként bélyegzik meg a palesztin rabokat, és önkényes letartóztatásokat, kínzásokat, továbbá szigorú korlátozásokat hajtanak végre.
   
Az izraeli börtönhatóság bejelentette, hogy fegyelmi intézkedéseket vezetnek be az éhségsztrájkban részt vevő elítéltekkel szemben. Gilád Erdán belbiztonsági miniszter pedig kijelentette, hogy nem tárgyalnak a rabok képviselőivel. 
   
Rámi Hamdalláh palesztin miniszterelnök és a Hamász gázai vezetői üdvözölték a sztrájkot, amely az étel megtagadását jelenti. 
   
Az izraeli börtönökben 6300 palesztin foglyot - köztük ötvenhét nőt és háromszáz kiskorút - őriznek "biztonsági megfontolásokból", a rabok fele a Fatah párthoz tartozik. Az utóbbi másfél évben jelentősen megnőtt a számuk a főként késeléses és gázolásos merényletekkel jelentkező terrorhullám miatt. 
   
A rabok közül mintegy ötszázan jogerős ítélet nélküli, úgynevezett adminisztratív fogságban vannak, akik ellen az izraeli hatóságok állítása szerint azért nem indítanak jogi eljárást, mert a per során "kiderülne az ellenük szóló vádakat bizonyító palesztinok személyazonossága, vagyis lelepleződnének az izraeli informátorok". 
   
A Háárec című újság szerint azért április 17-re tűzték ki az éhségsztrájk kezdetét, mert szeretnék befejezni a május végén induló ramadán böjti hónap előtt, ugyanis a nappal böjtölést és táplálkozást csak napnyugta után engedélyező ramadán idején vallási szempontból gondot okozna az éhségsztrájk. 
   
A foglyok két héttel ezelőtt összeállították követeléseik listáját: a bírósági ítélet nélküli fogva tartás és a magánzárkák felszámolását, korábban visszavont jogok visszaadását, valamint minden börtönszárnyban nyilvános telefonkészülék elhelyezését, gyakoribb családi látogatásokat és közös családi fényképezés engedélyezését kérik. 
   
A palesztin "biztonsági foglyok" családtagjai számára a Palesztin Hatóság minden hónapban fizetést biztosít, amely a rájuk mért büntetés nagyságával növekszik, valamint szabadulásukkor is helyi viszonylatban jelentős pénzösszeget vehetnek át.