"Vége a stratégiai türelemnek"

Az amerikai alelnök Dél-Koreába látogatott, ahol keményebb volt, mint Frisco a Kincs, ami nincsben.

Az Egyesült Államok Dél-Korea melletti "rendíthetetlen" elkötelezettségét hangsúlyozta Mike Pence amerikai alelnök, amikor felkereste a két Koreát elválasztó demilitarizált övezet közvetlen szomszédságában található egyik amerikai támaszpontot hétfőn, egy nappal az észak-koreai kommunista rezsim újabb, ezúttal sikertelen rakétakísérlete után.

Újságírók előtt az amerikai alelnök kijelentette, hogy Észak-Koreával szemben pedig "vége a stratégiai türelemnek".
    
Pence négy országot érintő ázsiai körútjának első állomásaként érkezett Dél-Koreába. A látogatássorozat célja egyebek között megmutatni az Egyesült Államok szövetségeseinek, hogy Donald Trump elnök republikánus kormánya nem fordít hátat az egyre ingatagabb térségnek. A Koreai-félszigetet kettészelő demilitarizált övezet, amelyet az 1950-53-as koreai háborút lezáró tűzszüneti megállapodás értelmében hoztak létre, egy négy kilométer széles, aláaknázott és szögesdrótakadályokkal szegélyezett földsáv, amelynek két oldalán folyamatosan figyelik egymást a katonák.
    
Az amerikai alelnök, akinek apja katonaként szolgált a koreai háborúban, megtiszteltetésnek nevezte, hogy az övezetbe látogathatott, és dicsérte a Dél-Koreával fenntartott szövetségesi viszonyt, amely a két nép közötti "megbonthatatlan kötelék" tanúbizonysága.
    
"Valamennyi megoldás nyitva marad a célok elérése, és az ország stabilitásának biztosítása érdekében" - jelentette ki újságírók előtt Mike Pence Panmindzson határfaluban, ahol 1952-ban aláírták a fegyverszüneti megállapodást. 
    
Az alelnök, aki a demarkációs vonaltól - amelyet a szabadság vonalának nevezett - néhány méterre álló Freedom House nevű épületben beszélt, kijelentette: Donald Trump elnök világossá tette, hogy nem fog különleges katonai taktikákról beszélni.
    
"Eddig a stratégiai türelem időszakát éltük, de ennek vége" - mondta a Barack Obama előző elnök alatti amerikai doktrínára utalva.
    
Az alelnök Szöulban Hvang Kjo Anh ügyvezető dél-koreai elnökkel is találkozik, akivel egyebek mellett várhatóan az észak-koreai fegyverkezésről és a THAAD amerikai rakétavédelmi rendszerről tárgyal.
    
Az amerikai elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója, H. R. McMaster éppen vasárnap beszélt arról, hogy Washington és szövetségesei, valamint Kína immár közösen próbálják kidolgozni a lehetséges válaszlépéseket, amelyekkel megfékezhetnék a tiltott fegyverkísérletek sorát végrehajtó Észak-Koreát. Trump elnök ugyanakkor az elmúlt hetekben jelezte, hogy az Egyesült Államok szükség esetén kész akár egyedül is kezelni az ügyet.
    
McMaster vasárnap azt mondta, hogy Trump egyelőre nem fontolgat katonai beavatkozást, annak ellenére, hogy egy atommeghajtású repülőgép-hordozóval az élén az amerikai haditengerészet egy csapásmérő köteléke tart a térségbe.
    
"Itt az ideje, hogy megtegyünk minden tőlünk telhető lépést - a katonai opció kivételével -, és megpróbáljuk békésen megoldani ezt a helyzetet" - mondta a nemzetbiztonsági főtanácsadó az ABC televízió This Week című vasárnapi műsorában.
    
"Mostanra nemzetközi egyetértés alakult ki arról, hogy ez a helyzet egyszerűen nem tarthat tovább" - tette hozzá.