A NOK nyertese: Rogán Antal

Az MNB zöld utat adott a lakáslottónak.

Ha Ön is kedveli a rossz befektetéseket, akkor most ajánlunk egyet.

A lakáslottót, azaz a Nemzeti Otthonteremtési Közösséget, tavaly márciusban fogadta el a Parlament. A CSOK utáni felbuzdulásban szerdán benyújtották, csütörtökön pedig Rogán már pezsgőt is bonthatott rá.

Ahogy tavaly a 444.hu már lehozta, ez egy Latin-amerikai mintára épülő, a szegény, lakásra vágyó réteget lehúzó vállalkozás, amiből leginkább maga a vállalat profitál.

Természetesen ezt Magyarországon nyakon öntjük egy jó kis állami támogatással is. Ne csak közvetlenül, de közvetetten is hadd vigye a cég az emberek pénzét.

A fogyasztói csoportok lényege, hogy a szegények (akikből valljuk be elég sok van Magyarországon) összeállnak, azért, hogy hamarabb hozzájussanak valamilyen nagyobb értékű dologhoz, ami általában autó vagy ingatlan.

Így ha valakinek 10 év alatt gyűlne össze annyi megtakarítása, amennyiből egy lakást tud vásárolni, beléphet egy ilyen csoportba és a tagok megtakarításaiból lehet, hogy egy év múlva beköltözhet saját lakásába. 

Ez így jól hangzik ugye?

Azonban a csoport aránytalanul működik. 

Kezdjük ott, hogy lehet licitálni. Tehát jobb eséllyel indulnak azok, akik jobb anyagi helyzetben vannak. Míg a szegényebbek biztos, hogy a legvégén fognak sorra kerülni, utolsónak kapják meg a lakást. Eközben a jobb anyagi helyzetű? Kapott egy kamatmentes hitelt a vesztesek pénzéből. 

És akkor még ott van az is, hogy Rogán Antal baráti köréhez tartozik mind a két cég, amire eleve szabták a NOK-ot. 

Márpedig a fogyasztói közösségekben gyakori, hogy miután az amúgy is tehetősebb résztvevők gyorsan és olcsón hozzájutottak a javakhoz, a társaság felszívódik. Azaz a szegényeknek már nem is sorsolnak semmit.

Az MNB megbízik Rogánban és barátaiban. És Ön?