Szélsőségesen autósorientált városvezetés: buszsávot szüntetnek meg, hogy az autósoknak jobb legyen

Megszüntetnek egy rendkívül fontos buszsávot, mindezt "forgalomsegítő közlekedési változásnak" elnevezve.

2017. április 22-től a II. kerületi Árpád fejedelem útján a Margit körút felé haladó közúti forgalom segítése és a Frankel Leó út tehermentesítése érdekében változik a Zsigmond tér–Árpád fejedelem útja forgalmi rendje a Zsigmond tér és az Üstökös utca között - olvasható a BKK közleményében.

Mint írják:

"A szélső forgalmi sávot mostantól az autóbuszokon és a kerékpárosokon kívül az Üstökös utca–Török utca–Margit körút útvonal felé jobbra kanyarodó járművek is használhatják. Ezáltal a Margit körút felé tartó forgalom már a Zsigmond tértől igénybe veheti a jobb szélső sávot. A Margit híd, a Fő utca és az Angelo Rotta rakpart felé közlekedő járművek továbbra is csak a belső két forgalmi sávot használhatják."

A BKK szerint a korábban buszsávként funkcionáló szélső sáv "a közösségi közlekedési járművek számára továbbra is gyors haladást biztosít majd", tekintettel arra, hogy az Árpád fejedelem útja Üstökös utcai kereszteződésétől a Margit híd autóbuszmegállóig a jobb szélső sávot csak az autóbuszok, a taxik, a kerékpárosok és a motorkerékpárosok vehetik igénybe. A Margit körút felé tartó járművek Árpád fejedelem útján történő gyorsabb közlekedését az Üstökös utca–Frankel Leó utca–Török utca csomópont lámpaprogramjának módosítása is segíti majd.

Nem, nem fogja segíteni.

Ettől ugyanis a forgalom nem fog gyorsulni, még hozzá azért nem, mert a Margit híd szűk kapacitása már nem bír el nagyobb forgalmat. Máshogyan megközelítve:

a belváros szűk kapacitása nem bír el többet.

A szélsőségesen autósorientált városvezetés tehát úgy döntött: a buszokon ülő budapestiek szívjanak még többet, ráadásul mindezt úgy, hogy még az autósokon sem segít semmit

Mint ismert, ezzel párhuzamosan a Budai Fonódó villamosok szintén a dugóban állnak, az eredeti tervekkel ellentétben a Bécsi út - Frankel Leó út útvonalra továbbra is beengedik az autókat, így semmilyen előnyt nem jelent a tömegközlekedés ezen a szakaszon. Mivel a villamosok egész Budát átszelik, ezért a fél város közlekedése akadozik emiatt (a szabálytalanul a villamosforgalmat akadályozó autósoknak pedig most már a bírságot sem kell megfizetni).

Üdvözlünk mindenkit 1973-ban. 

Agyrém.

Frissítés: a BKK közleményben reagált cikkünkre, melyben a következőket írják. 

"Az Árpád fejedelem útján évek óta burkolati jellel engedélyezett az Üstökös utca felé kanyarodók számára a buszsáv igénybevétele a Komjádi Béla utcától. Az elmúlt időszakban egyre gyakrabban alakult ki a buszsávot is érintő torlódás, azonban azt a buszsávon szabálytalanul a Margit híd irányában továbbhaladók okozták és nem azok, akik az Üstökös utcán a Margit körút felé haladtak tovább. Így a forgalmi rend módosítása a Frankel Leó utcát kikerülő forgalmat segíti majd a Frankel Leó utca és az Üstökös utca kereszteződésében is, az Üstökös utcát előnyben részesítő jelzőlámpa-beállítással.

Az Árpád fejedelem útja Üstökös utcai kereszteződésében a jobb oldali szélső sávon a szabálytalanul a Margit híd irányába történő továbbhaladást az eddigi buszsáv helyett annál erősebb – az objektív felelősség körébe tartozó – „Mindkét irányból behajtani tilos, kivéve busz, kerékpár, taxi, motorkerékpár” jelzőtábla kombináció védi ezentúl, így vélhetően jelentősen csökken a szabálytalanul közlekedők száma.

A forgalmi rend módosításának hatására a Frankel Leó utcában - a Budapest Közút várakozásai szerint - a jelentősen csökkenő forgalom következtében mind a villamos, mind a kerékpáros közlekedés feltételei javulnak majd.

A Budapest Közút a módosítás bevezetését megelőzően különböző beavatkozási lehetőségeket vizsgált, és ezt találta a legcélravezetőbbnek. A Frankel Leó utcai torlódások csökkentésének másik lehetősége a közlekedők számára alternatíva nyújtása nélküli behajtási tilalom elrendelése lett volna. Ezzel szemben a Budapest Közút olyan forgalmi rendet alakított ki, melyben az egyéni közlekedők önként választják a Frankel Leó utcát elkerülő, számukra is kedvezőbb útvonalat. Ennek hatására a Fonódó villamoshálózaton közlekedő szerelvények haladása gyorsulhat, az Üstökös utcai új szabályozás hatékony ellenőrzésének köszönhetően pedig a 9-es busz menetideje sem fog emelkedni.

A beavatkozás hatásait a szakemberek a következő időszakban elemzik, és amennyiben szükséges, további módosításokat végeznek soron kívül."