De most komolyan, milyen ország az, amelyik a koraszülött mentésre sem áldoz?

Somogyvári Zsolt közölte: ennek indirekt módon az az oka, hogy a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerint a náluk dolgozó sofőrök nem részesülhettek béremelésben, illetve a szolgálat nem kapta meg az ehhez szükséges kompenzációt.

Át kellett szervezni a szolgálat rendjét is, és a több nappali műszak miatt a sofőrök nem tudnak másodállást vállalni. Ezért ketten is távoztak tőlük a múlt hónapban - mondta.

Arról is szólt, hogy négy éve nem változott az állami normatív támogatás összege és amíg a forrásaikat 2015-ben még 14 millió forinttal egészítette ki az Országos Mentőszolgálat, tavaly egy fillért sem kaptak a szervezettől.

Éves költségvetésük egyébként 210-220 millió forint, amiből 165 millió forint az állami támogatás - mondta a lapnak a szakmai vezető.