Nem tiltják be a székelyzászlót Romániában

Nem szavazta meg a román parlament a zászlótörvényt.

Az általános román hungarofóbia ellenére a bukaresti képviselőház szerdán elutasította azt a zászló- és himnusztörtvény módosításáról szólói kezdeményezést, ami ellehetetlenítette volna egész Romániában a székely zászló kitűzését, valamint a himnusz megszólaltatását.

A törvénymódosítást tavaly februárban kezdeményezte 58 szociáldemokrata és liberális törvényhozó. A szenátusban hallgatólagosan már elfogadottnak nyilvánított tervezetet most szavazattöbbséggel vetette el a képviselőházi szociálliberális kormánytöbbség.

Múlt héten a magyar nyelvhasználatot bővítették Romániában, lehetővé téve ezzel, hogy azokon a településeken is elérhető legyen magyar nyelven a szociális ellátás, ahol a lakosság aránya eléri a 20 %-ot vagy az 5000 főt.

Arad, Kolozsvár, Brassó, Temesvár magyar szót érdemel

A Transindex.ro portál idézi Korodi Attilát, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjét, aki elmondta, a pozitív módosítás ellenére, Románia még a mai napig sem ültette gyakorlatba a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglaltakat, amit több, mint 20 éve írt alá.A jelenlegi módosítással azonban végre olyan erdélyi nagyvárosokban válik elérhetővé a magyar nyelvű ellátás, mint Arad, Kolozsvár, Brassó vagy Temesvár.