Ezért nem reklámozzák a budapesti vizes vb-t külföldön?

S a belépők sokkal lassabban fogynak, mint azt előzetesen remélték.

A Magyar Nemzet forrásai cudar képet festettek a néhány hét múlva esedékes világbajnokság helyzetéről.

A margitszigeti Hajós Alfréd uszodában (ahol a vízilabdameccseket rendezik) még szinte sehogy nem áll a felújítás alatt lévő medence (ezenkívül javítani és beázás-mentesíteni kellene még a fedett uszoda tetejét, nyílászárókat kell cserélni, az egyéb gépészeti, csatorna- és elektromos ellátást biztosító fejlesztésekről nem is beszélve).

A mobil lelátóról pedig úgy hírlik, még a múlt héten sem tudták, ki fogja építeni - tudta meg a polgári lap.

Szintén voltak gondok a szinkronúszásnak otthont adó városligeti műjégpályánál, illetve tónál is, ahol, úgy tudni, statikai problémák merültek fel: nem volt biztos, hogy a betonalapzat elbírja az ideiglenes medencét, aminek helyén épp ezért a közelmúltban módosítottak. A medence okozott az elmúlt hetekben izgalmakat állítólag a Batthyány téri óriás ugrótorony építése során is, aminek kivitelezőjét egyébként még a margitszigeti fejlesztésekénél is később, alig több mint három hete választották ki.

A nyilatkozó szakemberek szerint a csúszás behozható, viszont az még tovább drágíthatja a már majd 100 milliárdos beruházást.

A kapkodásra jellemző, hogy nem indult meg a világbajnokság kommunikációja sem itthon, sem külföldön. Ez pedig a jegyek értékesítésére is kihat: a belépők sokkal lassabban fogynak, mint azt előzetesen remélték. Emellett az sem látszik, hogy milyen más irányból hozhat komolyabb bevételt a vb, hiszen például a merchandising termékek körül is hatalmas a csönd.