2017. 04. 19. 20:06

Őseink nyomán – Tóth Reni úti beszámolója az öthetes tengerentúli koncertturnéról

Március-áprilisban az Atilla Fiai Társulat négy oszlopos tagja – Tóth Reni, Kalapács József, Rudán Joe énekesek, és Gál Péter hegedűs – egy öthetes kanadai-amerikai koncertturnén vett részt. A 11 állomásos körút helyszínein egyrészt, a március 15-ei nemzeti ünnephez kapcsolódó dalokból, másrészt, a személyükhöz köthető, velük megismert szerzeményekből összeállított műsort adtak elő meghívóiknak. A több ezer mérföldet felölelő – télből a nyárba – utazás izgalmas, sztorizós élménybeszámolóját Tóth Reni mondta tollba, amelyhez egy hangulatos fotóválogatást is kaptunk.

 - Kezdjük a sztori legelején, hogyan jött ennek a turnénak a lehetősége?

 - Gál Péternek köszönhetően, aki a hegedűsünk az Atilla Fiai Társulatban. Ő már több mint tíz éve jár ki Amerikába, és elég nagy kapcsolatrendszert sikerült kiépítenie, mindenféle produkcióknak szervez koncerteket.
Három és fél évvel ezelőtt már mi is voltunk egy kisebb turnén, igaz akkor egy kicsit bővítettebb felállásban, hiszen még Varga Miklós is velünk tartott, valamint egy gitárost és egy billentyűst is vittünk magunkkal. Akkor egy háromhetes körúton voltunk, Kanadában csak Torontóban léptünk fel, vagyis az a rész rövidebb volt, most ugyanez két hétre sikeredett. Úgyhogy ez egy hosszabb turné volt, másfelé is jártunk.

 - Pontosan hányadikán indultatok, és mikorra érkeztetek vissza?

 - Március elsején indultunk, és április 3-án jöttünk haza.

 - Péter választ maga mellé aktuális résztvevőket, vagy ti jeleztétek nála, hogy most is tudnátok menni?

 - Az előző turnén sokat beszélgettünk a helyi Magyar Házak vezetőivel és az egy-egy helyszínen megjelent közönséggel, így általában tudjuk, hogy kiket szeretnek, kiket várnának vissza. Aztán, mivel az internet világában minden elérhető, értem ezt úgy, hogy rengeteg olyan magyar van, aki sosem élt Magyarországon, tehát ott született, viszont nagyon jól beszéli a nyelvet, és gondolom a szüleik által megismerték azokat a dalokat, amiket tőlünk is hallhatnak, így adott volt a személyünk.

 - A mostani turné műsora A Honfoglalástól az István, a királyig, a P. Mobiltól Wass Albertig címmel futott.

 - Igen, a meghívás időzítéséből adódóan ezt most a március 15-ei ünnepségekre építettük fel, tehát ennek megfelelően állítottuk össze a műsor anyagát. Az első blokkban voltak a nemzeti ünnephez kapcsolódó dalok, a második pedig a hozzánk köthető számokat tartalmazta. Nem volt nehéz dolgunk, hiszen az év minden napján játsszuk ezeket a dalokat. Nekem például a Kormorános múltamból adottak voltak az ehhez a témakörhöz illő tételek – például a Költő visszatér című rockoperából a Nemzeti dal és a Harangok dala – úgyhogy ezeket is elővettük, és megosztottuk a versszakokat. Tehát ugyanazt tudtuk produkálni mint régen, hiszen itt is három énekessel szólaltak meg ezek. Wass Albert és József Attila versfeldolgozásokat is énekeltünk, a második részben pedig a saját zenei múltunkból, azaz a velünk megismert dalokból adtunk elő egy csokorra valót.

 - Ezek szerint mondjuk volt Pokolgép is?

 - Persze, Józsi külön blokkjában. Joe is énekelt néhány hozzá köthető számot, majd az István, a királyból is elővettünk egy-két betétdalt. Mindegyik át lett hangszerelve, akusztikus hangzású verziókkal készültünk.

 - Mindig mindhárman a színpadon voltatok?

 - Nem, de volt például olyan, hogy én is felmentem Pokolgépet énekelni. (nevet) Mindenkinek voltak szólódalai is, de többnyire együtt voltunk a színpadon.

 - Mindegyik helyszínre azonos műsorral készültetek, vagy voltak váltások is az előadások során?

 - Ugyanazt adtuk elő mindenhol, de itt több ezer kilométerekről beszélünk a helyszínek tekintetében… (nevet) úgyhogy nem volt átfedés a közönség soraiban.

 - Az összesített (előzetes) plakáton szereplő összes helyszínt sikerrel letudtátok?

 - Igen, mind a tizenegy helyszínen felléptünk. Sőt, közben is kaptunk további ajánlatokat! Például Sarasota-n voltunk, és felhívtak, hogy menjünk át Texasba is játszani. Látták a kinti magyarok a turnéállomásokat, úgyhogy két vagy három plusz felkérés is jött ott Amerikán belül. De mivel a repülőjegyek és a bérelt autók le voltak foglalva, valamint, a szállások le voltak egyeztetve, ezért nem tudtuk azt megoldani, hogy ide vagy oda csak úgy elugorjunk. Floridában volt egyedül kb. 5-6 nap szabadidőnk, de akkorra időzítettük a privát programjainkat, akkor tudtunk egy kicsit lazulni. Maximum ezt lehetett volna feláldozni, de nem hiszem, hogy anyagilag ki tudtuk volna termelni, hogy elmenjünk mondjuk Texasba, aztán vissza. Húzós volt ez így is.

 - Majd legközelebb…

 - Így van!

 - Mindenhol Magyar Házakban játszottatok?

 - Igen. Két-három helyszínen ezek egyben az ott élő magyarok temploma is. Ott tartanak miséket, oda járnak a gyerekek hétvégenként magyar iskolába, ide szerveznek például kézműves foglalkozásokat, stb., szóval próbálják összetartani a magyar közösségeket. Ezek teljesen különálló, saját tulajdonú, telekkel rendelkező helyszínek, nagyon szép épületekkel, ereklyékkel.

 - Ézsiás Peti a Historica-ból már tavaly ősz óta kint van a Kőrösi Csoma Sándor program keretén belül, tanít…

 - Találkoztunk vele, mert eljött Los Angelesbe a koncertünkre. Ott most a Magtár nevű helyen játszottunk, és ő is ott volt. Fel is hívtuk a színpadra, és énekelt velünk egy-két nótát.

 - Milyen volt a fogadtatásotok?

 - Nagyon jó! Először is, halálra etettek minket, híztam is vagy hat kilót… (nevet) nem győzöm most ledolgozni. Mindenhol nagyon szerettek, imádtak minket. Az első blokkban megkönnyeztettük őket, a második pedig már az önfeledt szórakozásról szólt, hatalmas bulik kerekedtek.
Az egyik helyszínen volt egy ír fickó, aki baromira élvezte a koncertet, az első sorban tombolt. Mondta is utána, hogy egy kukkot nem értett az egészből, olyan volt az egész, mintha karattyolnánk, de nagyon tetszett neki a műsor. Aztán ő is énekelt nekünk ír dalokat, amikor már a koncert után buliztunk. Aztán volt egy fiatalember, aki Texasból jött el autóval a Miamiban rendezett buliba, konkrétan azért, hogy lásson, halljon minket élőben. Szóval, ismertek bennünket, mindenhol énekelték a dalainkat, és nagyon sok új barátot is szereztünk.
Voltak olyan helyszínek, ahol már három évvel ezelőtt is játszottunk, oda olyanok is eljöttek, akikkel azóta is tartjuk a kapcsolatot ilyen-olyan módon. Őket például elhívtuk magunkhoz a saját szállásunkra egy kis bográcsozásra.

 - Ahogy figyelemmel kísértem a posztolt helyeket, fotókat, először még sapkában, kabátban, majd rövidnadrágban, pólóban voltatok. Kaptatok hideget-meleget, szó szerint…

 - Ó, ne is mond, kemény volt.

 - Mennyi cuccot vittetek?

 - Hát, nő vagyok, de hozzáteszem, hogy a fiúk rosszabbak mint én…

 - Több zenekari pólót pakoltak?

 - Hát, ne tudd meg! (nevet) És ők sokkal többet shoppingoltak mint én. Én egy fél napot szántam a vásárlásra az öt hétből, ők minden nap mentek. Szóval, a csomagolás az húzós volt, mert hogy melyik télikabátot vigyük, mert ha aztán meleg lesz, elférjen a bőröndben, minél kisebb legyen a súlya. Úgy néztünk ki mint egy málhás szamár, állandóan cipekedtünk.
Mondjuk, a három és fél évvel ezelőtti turnéra egyedül mentem… Lassan huszonhat éve vagyok a szakmában, és én – a Kormoránt kivéve, ahol Géczi Erika volt a partnerem – minden zenekaromban egyedüli nőként voltam, mindig csak pasikkal dolgoztam. Úgyhogy megszoktam. Ugyanúgy húzom a bőröndömet, egyik se segít… (nevet) abszolút szocializáltak engem a fiúk.
De visszatérve a mostani úthoz, mikor megérkeztünk Kanadába, a mínusz 30 fokra azért nem számítottam! Ott még pluszban kellett kérnünk a helyiektől ezt-azt, hogy ne fagyjunk meg. Egyszer-kétszer mentünk csak szállodába, általában családoknál laktunk, ahol kimostak ránk, úgyhogy nem is kellett volna ennyi cuccot vinni.

 - Pontos forgatókönyv alapján, napi ütemezésekkel készültetek?

 - Persze. Általában három-négy napot töltöttünk egy helyszínen, ami úgy nézett ki, hogy az első nap délután-este környékén megérkeztünk. Elfoglaltuk a szállást, beszélgettünk az ottaniakkal. Másnap délelőtt elmentünk megnézni a koncerthelyszínt és a hangfelszerelést. Délután megvolt a beállás, este pedig jöhetett a koncert. Utána maradt másfél-két napunk csavarogni, a helyi nevezetességeket megnézni. Aztán mentünk tovább. Itthon jó előre mindent elterveztünk, megszerveztünk.

 

 - Problémamentes volt az egész kint tartózkodás?

 - Leírhatod nyugodtan, hogy a zenekar együtt maradt! (nevet)

 - Azóta már láttam Atilla Fiai plakátot, úgyhogy gondoltam, hogy nem mentetek szét.

 - Igen, és a tagok sem változtak. (nevet) Figyelj, ez egy olyan dolog, hogy otthon a feleségeddel is néha összekapsz valamin. Azt gondolom, hogy amikor össze vagy zárva öt hétig több „idegen” emberrel, akkor természetes, hogy előjön ez-az… De mi már évek óta együtt zenélünk, ismerjük egymás rigolyáit, úgyhogy nem volt ez annyira nehéz dolog. Meg ilyen helyzetben azért az ember próbálja tolerálni a másik marhaságát. Volt egy-két konfliktushelyzetünk most is, de két-három perc alatt megoldottuk.

 - Ezek szerint a móka és a vidámság dominált a turnén.

 - Igen, az volt végig. Kalapács Józsi például kitalálta, hogy a turné alatt szivarozni fog. Ő nem dohányzik, de megvette a szivarokat, és kapott az egyik motoros barátunktól egy brutál jó gyújtót. Azt ugye tudni kell, hogy ezeknek baromi nagy lángja van, és, hogy ha nem kapcsolod le, akkor bizony az égve marad… Annyira beszélt, mondta a magáét, hogy meggyújtotta a szivarját és zsebre rakta a gyújtót, úgy, hogy nem állította át. A Bomber dzsekije alatt volt a bőrdzsekije, és az úgy ahogy volt, felgyulladt. Magyarul, Józsi égett rendesen, csapkodni kellett, hogy el tudják oltani. (nevet) Ez a turné elején volt, még kb. másfél hét várt ránk a mínusz 30 fokban. Jön be az öltözőbe, és kérdem tőle, hogy milyen szagod van Jóska? Felgyújtottam magam… Egy baromi nagy lyuk lett a zsebén, meg teljesen átégett a dzsekije, úgyhogy azt mondta, hogy kidobja a kabátját. De mondom, meg fogsz fagyni, kiszellőztetjük éjszaka, és holnap fel fogod tudni venni. De akkora lyuk van rajta, hogy belátnak rajta. Mondom, figyelj, a férjem mindent tape-pel, ezzel a nagy fekete ragasztószalaggal old meg. Úgyhogy szépen beragasztotta a kabátját…

 - Ez az öt hét nem volt egy picit hosszú?

 - De! Annak ellenére, hogy most szerencsés helyzetben voltam, mert amikor tavaly nyár közepén elkezdtünk erről beszélni, hogy menjünk-e vagy sem, akkor kikötöttem, hogy csak abban az esetben vállalom, hogyha hozhatom a lányomat is, a férjem meg ugye a hangmérnökünk , úgyhogy összehoztuk a kellemest a hasznossal.
Érdekes dolog, mert én szeretek itthon élni. Sok kinti magyarral beszélgettem, hogy milyen az ottani élet, miért jó ott neki… Floridában nagyon jól éreztem magam, meleg, virágok, pálmafák, mindenki halál nyugodt, és így, hogy ott volt a családom nem is volt annyira durván honvágyam, de New York-ban már igen. Ott nagyon. Nekem ez így nagyon jó, hogy elmegyünk, de én itthon érzem jól magam. Három éve nagyon szenvedtem, hogy nem volt ott a családom, most ez így jó volt.

 - A lányod hogy bírta a gyűrődést?

 - Azt mondta New York-ban a turné vége felé, hogy Anya, ha Miamiban lennénk, már akkor is haza akarnék menni. Ő még soha életében nem érezte, hogy mi az a honvágy, ugyanis, ha egy hétre elmegyünk akárhová nyaralni, az még nem olyan. És ő most, 13 évesen tapasztalta meg először, hogy milyen az, hogy otthon. Egyébként, nagyon jól bírta az utazást, és tetszett neki az egész turné.

 - Várható esetleg egy fotós élménybeszámoló, netán kisfilm összeállítás az utazásotokról?

 - A kislányom baromi jó fotókat és videókat készít. Több helyen is adtunk tévéinterjút, és Los Angelesben is, ahogy vártuk a bőröndöket a reptéren, megjelent egy stáb kamerákkal felszerelkezve. És miközben zajlott ott a történés, Virág készített erről egy werkvideót. Ezt meglátta az operatőr és a rendező, és annyira megtetszett nekik, hogy elkérték a promófilmjükbe. Szóval, ő végigdokumentálta az egész utat, és ha lesz egy pici szabadideje, mert ugye most hat hetet be kell pótolnia az iskolában, akkor majd csinál ebből egy zenés filmecskét. Remélhetőleg ezt fel is fogjuk tenni az oldalainkra.

 - Kihasználva az alkalmat, hogy veled beszélgetek, ejtsünk már egy-két szót a tavaly, karácsony előtt megjelent Volt, van, lesz című második albumodról. Ezt lehet szólólemeznek tekinteni?

 - Igen, lehet. Csak ugye, ezek Kormorán dalok, de az eredetiektől eltérő más hangvételben, egy friss megszólalásban. Závoti Zoli – aki az Atilla Fiai Társulatban (is) gitározik – hangszerelte a teljes albumot. És elmondhatom, hogy nem volt egy kis meló, több mint másfél évet dolgoztunk rajta. Mindegyik dalban én vagyok a „főszereplő”, az egyetlen kivétel, a Három határ című szám, ami egy duett Szabó Előddel. Ő egy székely fiú, a szászrégeni Titán zenekar énekese, és vokálozik is a lemezen. Ő írta másfél-két évvel ezelőtt az 1849 - Volt egyszer egy szabadságharc című rock oratóriumot, amiben jómagam és Kalapács Józsi is szerepelünk. Most is elég sok dologban együtt dolgozunk, járunk ki hozzájuk fellépni, közös produkcióink vannak.

 - És miért pont Kormorán dalokkal jelentkeztél második önálló albumként?

 - Egyrészt, a szívem csücske az összes dal. Hosszú évek munkája, és rengeteg élmény köt ezekhez, mondhatom azt, hogy szerelmem ez muzsika és a zenekar. Imádom ezeket a szerzeményeket. Másrészt, a közönség „igénye” is, mert akik eljönnek egy-egy koncertemre, ők nyilván ezeket a dalokat várják tőlem. És úgy gondoltam, hogy ha már megtisztelnek a jelenlétükkel, akkor én is adjak nekik valamit.
Egyébként, már készülök a harmadik lemezemre is, ami megint új dalokból fog állni, tehát nem feldolgozás album lesz.

 - Ezekkel a dalokkal élőben Zolival szoktál fellépni, ami vélhetően, továbbra is így marad…

 - Most egyelőre még igen. De ha nagyszínpados felkéréseket kapok, tehát nem az Atilla Fiaival, hanem szólóban hívnak, akkor teljes zenekari kísérettel szeretnék menni. A lemezen már így szólalnak meg a dalok, ebben az új hangszerelésben lesznek majd hallhatóak.

 - Remek zárszó, hogy a turnén szereplő négyes április 21-én, a Showbarlangban is látható, hallható, hiszen mindannyian szerepeltek Joe fővárosi tavaszi nagykoncertjén. Ide milyen programmal készültök?

 - Mondhatnék egy pár zenekarnevet, illetve dalcímet, hogy kiktől mit adunk elő, de ez legyen inkább meglepetés mindazoknak, akik eljönnek erre az estre.