Izrael szerint Szíria még mindig több tonnányi vegyi fegyverrel rendelkezik

Az izraeli sajtó is idézte a tájékoztatást adó tisztet, aki mintegy 3 tonnányira becsülte a szíriai kormányerőknél maradt készlet mennyiségét. 

    Szíria 2013-ban ratifikálta a Vegyifegyver-tilalmi Egyezményt, valamint a négy évvel ezelőtti amerikai-orosz megállapodás keretében kötelezettséget vállalt vegyifegyver-arzenáljának megsemmisítésére.

    A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) Végrehajtó Tanácsa szerdai rendkívüli ülésének megnyitóján megerősítette, hogy szarint vagy ahhoz hasonló gázt vetettek be a szíriai Idlíb tartomány Hán Sejkún nevű településén április 4-én. Ezt korábban brit és török laboratóriumokban végzett vizsgálatok is megerősítették.

A nyugati országok a szíriai kormányerőket vádolják a több mint 80 halálos áldozatot követelő támadás elkövetésével, Damaszkusz azonban tagadja. Avigdor Liebermenn izraeli védelmi miniszter a támadás után két nappal azt mondta: száz százalékig biztos az, hogy a támadásra személyesen Aszad adott parancsot.