Gigászok harca: hiába van itt Moszkva, Brüsszel akkor sem viszi el a szemetet

Oknyomozás a Brüsszel-Budapest-Moszkva összeesküvés után.

Mint megírtuk, meg nem erősített információink szerint brüsszeli bürokraták egy babakék IFA-val két napig utaztak csak azért, hogy a főváros XX. kerületében, a Határ út mellé lerakhassák azt a szemetet, amit még migránsok loptak össze 2015 szeptemberében Röszkénél, majd egészen Brüsszel Molenbeek nevű kerületéig vitték magukkal, de ott nem illett bele a tájba, ezért visszahozták.

Bővebben itt írtunk az ügyről:

Brüsszel idehozta a szemetet, és nem akarja elvinni sem

A belga söröktől néha túlzásokba eső forrásaink azt mondják, a Budapestre szállított barna ágybetétet migránsok lopták még 2015 szeptemberében Röszkénél, és egészen Brüsszel Molenbeek nevű kerületéig vitték magukkal, de ott nem illett bele a tájba. „Nagyon csúnya volt, hát visszavittük" - nyilatkozta a városi tájrendészet vezetője, hozzátéve: amennyiben Magyarország nem lett volna hajlandó alávetni magát az intézkedésnek, úgy kötelezettségszegési eljárást is kezdeményezhettek volna.

Előrelátó módon azt is megírtuk, hogyha Németh Szilárdot megkérdeztük volna az esetről, csak annyit mondott volna, hogy

”Soros György, Simicska Lajos”

Ezt jól is láttuk, mert ha most fordulnánk hozzá, ugyancsak ennyit mondana, tehát a képviselő álláspontja az ügyben nem változott.

Nem várt fordulat

Ismert, a Miniszterelnökség hiába rakott ki „Állítsuk meg Brüsszelt!” feliratú plakátot is a villamosmegállóhoz, a belgák ennek ellenére sem álltak meg, és lerakták a lopott barna ágybetétet, meg az idefele útközben kitermelt benzinkutas kaják zacskóit a földre.

Arra azonban nem számíthattunk, ami az elmúlt két hétben történt.

A fokozódott nemzetközi helyzetben ugyanis Moszkva is megjelent a szebb napokat látott magyar fővárosban, ami vagy az egyértelmű nyomásgyakorlásnak lehet bizonyítéka, vagy annak, hogy a városiasodás miatt a medvék betévednek a lakott területekre, és medvepolitikai célokat szolgálva széttúrják a migránsok szemetét.

Mutatjuk:

„Az oroszok már Orbán nyelvén vannak” - szól a friss felirat

Jól látható, hogy a botrány immáron a Brüsszel-Budapest-Moszkva tengelyen mozog, a szemét mégis ugyanott van, ahol eddig volt. Úgy tűnik, a Kreml egyelőre hatástalan taktikát követ, nem reprezentatív önfelmérésem során ugyanis arra jutottam, hogy nem értem, hogyan férhet el akár egyetlen orosz ember is a magyar kormányfő nagyjából tíz centiméteres nyelvén.

Mivel a nemzetközi nagyhatalmak kevésnek bizonyulnak a konfliktus rendezéséhez, a kevesebb néha több elvén a pesterzsébeti önkormányzatot is megkérdezhetnénk, de nem akarjuk, mert nehezebben válaszolnak, mint Kövér László egy beszökött 444-es újságírónak a parlament no-go folyosóin.

Tagadhatatlan, hogy az ügy egyre gyanúsabb, s ígérjük, ha nemzetközi háttérhatalmak összeesküvésére bukkanunk, azonnal megírjuk, vagy elhallgatjuk.