2017. 04. 21. 20:54
MTI

Még soha nem ment akkorát Eb-n magyar női tornász, mint Kovács Zsófi

Kovács Zsófia ezüstérmet nyert egyéni összetettben a tornászok Kolozsváron zajló Európa-bajnokságának pénteki napján.

Az európai szövetség honlapja szerint az aranyérmet a brit Elissa Downie nyerte, aki a 2015-ös montpellier-i kontinensviadalon harmadik volt. A bronzérmet a francia Melanie De Jesus Dos Santos szerezte meg.

Kovács az ugrás, a felemáskorlát és a gerenda után is vezetett, de a legalacsonyabb pontszámot éppen az utolsó gyakorlatára, talajon kapta, az utolsó pillanatban pedig Downie remek teljesítménnyel megelőzte. A magyar tornász 55,432, brit riválisa pedig 55,755 ponttal zárt.

A sportág történetében

magyar női versenyző Európa-bajnokságon egyéni összetettben ilyen jó eredményt még nem ért el.

A magyar női versenyzők korábban két arany- és öt bronzérmet nyertek a kontinensviadalokon, ez az első ezüst.

A Magyar Olimpiai Bizottság honlapján Kovács Zsófia nagyon elégedetten nyilatkozott az eredményhirdetés után. Mint kifejtette, nagyon jó érzés, hogy a dobogó második fokára állhatott, hiszen ilyen még nem volt a magyar tornasport történetében.

"Ugrással kezdtem, azzal a produkciómmal nagyon elégedett vagyok. A korlátgyakorlatom talán tegnap egy kicsit jobb volt, de a pontszámok alapján a mai is jónak számított. Gerendán volt egy nagyobb megingásom, de annak a gyakorlatomnak is örültem, a talajgyakorlatom pedig kisebb elszökkenésekkel volt meg" - tette hozzá.

Kovács a szombati szerenkénti döntőkről elmondta, ugrásban és korláton is pontos gyakorlatokat szeretne bemutatni és hasonlóan jó eredményt vár magától.
 
A pénteki finálé másik magyar résztvevője, Dévai Boglárka az utolsó, 24. helyen végzett.

Magyar Zoltán olimpiai bajnok tornász, a magyar szövetség elnöke emlékeztetett rá, hogy Ónodi Henrietta 1990-es bronzérme volt az eddigi legjobb eredmény a magyar női tornászoktól egyéni összetettben az Európa-bajnokságon.

"Az összetett verseny minden szert überel, aki itt tud teljesíteni, az a legjobb tornászok közé tartozik. És büszkén mondhatom, Kovács Zsófi Európa legjobbjai közé tartozik, felnőtt a feladathoz, a kritikus időszakokban is helyt tudott állni, nem látszott rajta az izgalom, hiába volt zsúfolásig megtelt a stadion"

- nyilatkozta a Nemzet Sportolója.

Magyar úgy fogalmazott, utoljára talán akkor élt át ilyen eufórikus hangulatot, amikor ő versenyzett és győzött.