Bartha Ildi: Válasz Bayer Zsoltnak
(az eredeti írás itt érhető el)
(Minden jóérzésű olvasótól előre elnézést a stílusért, de a megszólított leginkább a vulgármagyart érti és használja).
No, ide figyelj, bayerzsolt.
Elmondom neked, mi a különbség a férjem és teközted.
A férjem nem kap pénzt azért, hogy az országos közélet / közbeszéd színterén bárkiért harcoljon, vagy bármiről véleményt mondjon. Ha okosat, ha hülyeséget szól a nagypolitikához, ha megdicsér vagy megbánt valakit egy vita hevében: senki elől nem pusztítja ezzel a kenyeret. Ellenben te egy jól megfizetett, zsírosan fenntartott kormánybérenc vagy. Tök mindegy, kié a gondolatod, a sajátod vagy másé. Ez nagyjából senkit nem érdekel, mert a talpnyaló zsoldosságodból élsz, hosszú évek óta, ami visszamenőleges és előre irányuló hatállyal egyaránt hiteltelenné teszi még az Igazság melletti esetleges kiállásaidat is. Hiteltelenné tesz téged, hogy a hangosan gondolkodni merők ellen hergeléssel, egymás elleni gyűlöletre uszítással szolgálod meg a béredet, s ezzel a júdáspénzzel a zsebedben képes vagy álszent módon évezredes keresztény értékekre hivatkozni.
Tudod, a férjem önerőből értelmezi jól vagy félre- a világ dolgait. Épp ezért lehet vele őszintén beszélni. Te viszont hazug vagy és képmutató. Sokáig azt hittem, a nagy pofád az őszinteség jele, de nem. Ez csak figyelemcsatornázó marketing, ami eladja a tahokonzervatív bayerterméket. A hatalomkompatibilis vulgármessianimzust. Aminek – attól, hogy Isten nevével megborsozod a káromkodásaid, és fröcsögő nyállal teleköpködsz másokat – még nem lesz köze semmi jobboldalihoz. Pláne transzcendenshez. Mert ezek a jelenségek – eredeti, és nem modern, pláne nem átpolitizált értelmükben – kivétel nélkül, mindig az Igazság „pártján” állnak. Soha nem a földi hatalom és a haszonszerző cinkosság pártján.
A férjem néha sértően kritizál másokat. Te extratapló mocsokgörény okádékul ítélkezel. Mégis, van egy ennél számottevőbb, nem pusztán intenzitásbéli különbség köztetek.
Ő azokat is kérdőre vonja, akiket egyébként szeret, tisztel és támogat. A családját, a barátait, a mestereit, munkatársait, zenésztársait. Vona Gábort, a Jobbikot. A hazáját.
Az ősei földjén élőket. Lehet, hogy néha túltolja, de legalább nem válogat. Nem részrehajló. Mondhatnánk: nem okozott még gyógyíthatatlan törést a teljességhez való viszonyában a mocsok politika. És keményen harcol magával, hogy ez soha ne is következzen be. Te viszont igencsak szelektíven osztod az észt. A legdurvább indulatszavak között is kínosan ügyelsz, hogy bizonyos területekre véletlenül se tévedjen a köpeted. Nem aszerint reagálsz, mi hangzik el, hanem aszerint, ki mondja. A saját, félig romlott politikai portékádat kínosan kíméled, az azzal ellentétes véleményeket pártcélok szolgálatába állítva, ócska, demagóg hazugságmarketinggel járatod le.
A férjem, bayerzsolt, egybeesik és önazonos a heves vérmérsékletével. A formálódó világlátásával és élettapasztalataival. Mélyen emberi a felismeréseivel és a csalódásaival, amelyekből tanulni próbál. Te viszont nem eshetsz egybe hitelesen az általad hirdetett „Igazság” vagy az „egyetemes értékek” védelmével. Mert már nem vonod kérdőre a világot, és nem vitatkozol rajta keresztül önmagaddal. Azt hiszed, megérkeztél egy szellemi magaslatra, ahonnan nézve mindenki más a pöcegödör. S közben észre sem veszed, milyen mélyen, és nevetségesen ember alatti vagy. Nyolcvanéves székely nénikék utolsó kívánságaira apellálsz az Erdélyből összemanipulálható fidesz-szavazatokért?
Vagy a Jobbikban csalódott anyaországi mélymagyarok megnyeréséért? Trianon könnyeivel védelmezni az orbánizmust – hogy számodra is világos legyek, bayerzsolt – pont olyan gyalázatos, farizeus demagógia, épp oly minősíthetetlen megalázása az érintetteknek, mint a holokauszt fájdalmát tartani pajzsként a cionizmus bírálata elé.
Persze, lehet, hogy ezt az egészet te nem is direkt csinálod. Ez simán lehet ösztönös is. És persze, az elfogultság másokkal is előfordul időnként. Akár a férjemmel is. De az a különbség közte és közted, hogy te országos, transzparensértékű, online-marketingfelület vagy. És a felelősséged ezért sokkal-sokkal nagyobb, mint bárkinek, akinek magánkommentjét pár tucat emberen túl senki észre sem venné, ha például te, meg a hozzád hasonló újságírószerű képződmények nem piszkálnák direkt bottal az internetet nulla-huszonnégyben. Vannak viták, amiket a társadalom magától is lefolytatna önmagával, bayerzsolt, ha hagynátok az embereket önállóan gondolkodni. Vagy talán szükség sem lenne ezekre a vitákra, ha nem tematizálnátok ti agyon az egész létezést, határon innen és túl. Vagy lehetne olyan is, hogy valódi közélet, ha mondjuk te meg az újságíró haverjaid / ellenségeid a valóság szintjén is be mernétek szállni a társadalmi párbeszédbe. Ha nem az alsó, felső, elő- és háttérhatalmak által kijelölt (vagy simán megalomániás, önjelölt) megmondóemberként tetszelegnétek, és nem attól rettegnétek, hogy mindenki más is olyan, mint ti vagytok. Tudod, bayerzsolt, minden könnyebb lenne, ha ti, újságírók nem mások vitáit kukkolnátok gusztustalanul és gyáván, elejtett szómorzsákat guberálva több napig tartó beszélgetésekből, hogy aztán megemésszétek a saját szájízetek szerint, kiszarjátok a hazugságaitokat. Amelyeknek egyetlen, végső célja – nem, nem az ország felvirágoztatása, nem bármiféle nemzeti vagy európai értékek, vagy a jövő védelme. Talán a saját személyes diadalotok, tizenötperces hírnevetek, a hatalom mámora, melyet akkor éreztek, ha eszközökben nem válogatva néhány tucat politikai ellenfél arcába rondíthattok.
Igen, bayerzsolt, a férjemnek néha talán mérsékelnie kellene magát, és kevésbé heves stílusban disputáznia. Politikusként, magánemberként is. Úgy mondom ezt, mint aki rendszeresen tapasztalja, milyen szar vele vitatkozni. De tudod, a vita mégiscsak a párbeszéd egy formája. Érvekkel próbálkozunk érvekkel szemben. A vita adott pillanatban lerombolhat egókat, elképzeléseket, fájdalmat okozhat, de mégiscsak nézőpontok ütközése. Ami előbb-vagy utóbb újabb felismerésekre, belátásra, konstruktivitásra sarkallhat. Az egyént, a társadalmat. Neked, bayerzsolt nincs mit fejleszteni a nem létező vitakultúrádon. Te nem vitatkozol. Te kijelentesz. Te nem akarsz érveket ütköztetni, gondolkodni vagy gondolkodtatni. Mert te azt hiszed, a te véleményed több mint puszta vélemény. Azt hiszed, te már mindenen túl vagy, és csak annyi feladatod maradt, hogy (oszd meg, és) uralkodj.
A saját csúsztatásaidat és önámításaidat, gondolom, magad is elhiszed, csak mert megtanultál retorikailag kibaszott hatásosat, szentenciaalakút köpni belőlük. De tudod, attól, hogy másokat mélyen és kurvahangosan megvetsz, még nem fogsz Isten színe előtt magasabb piedesztálon állni. Attól, hogy újságírói példáddal a semerre nem részrehajló, karakán, kritikai gondolkodás helyett csak az egycsatornás, bunkó, szelektív politikai gyalázkodást teszed személyes branddé és közösségi normává, te még nem leszel metafizikai tényező.
A férjem és te is tudod az objektív igazságot a kommentvita ügyében. A különbség az, hogy kettőtök közül te vagy az, aki hazugságokkal és demagógiával hergel a másik ellen. Aki szándékosan hülyít, és hülyeségeket beszél. Patikamérleggel a kezedben játszod a műmájer indulatembert, miközben hidegen számító görénységgel forgatod ki mások szavait ország-világ előtt. Mert kell valami, ami megint felkavarja az aktuális mocskot, és hírértéke van. Politikai geg. Bayerzsolt, a férjem egy tök nyilvános térben, egy mindenki számára hozzáférhető virtuális közegben vívja a harcait. Arccal, névvel. Elolvashatják az erdélyiek is, mit mondott valójában. A saját szavaival. Te a rádkövült maszk és szerep mögül tolmácsolod a hazugságokat. És mindegy, mit mondasz, mert a véleményed nem életszerű.
Mert kilóra gyártott flekkek, gondosan beállított kamerák elefántcsonttornyából uszítasz. Lenyúlsz az internet bugyraiba, kibányászol onnan félbetörött mondatokat, kommenttörmelékeket. Kiemeled őket a mesterséges, hazug reflektorfénybe, hogy aztán nemzeti színű botránylufikat fújj belőlük. Nem igaziak ezek, tele vannak szándékosan bakterializált levegővel. Míg hangos vijjogás közben kipukkasztod a beteg semmit, szétdobálod a verbális gránátokat is. Biztos, ami biztos. A mások szövegeiből kilopott, meghúzott, átírt, átpanírozott, általad előemésztett, végül kihányt sorokat. Ha tagadod, hogy politikai bérenc lennél, akkor nincs más magyarázat: egyszerűen perverz ember vagy, aki a nem létező hatalmát gyakorolhatja ezáltal. Élvezed, hogy te mondod meg másoknak, mit gondoljanak. És még jobban élveznéd, ha azok a mások, akiknek jól megmondtad, egymásnak esnének a hazug szavaid mentén. Akár csak gondolatban is.
Igaz is, tök mindegy, hogy Orbán érdeke vagy a sajátod ez a szarkavarás és gyűlöletkeltés, vagy csupán a beléd bújt, lelketlen ördögé (akinek megvan az a szemét tulajdonsága, hogy különösen szeret „Isten nevében” prédikálni). Akárhogy is van, te tudatosan csinálod, amit csinálsz. Tisztában vagy vele, hogy elég egy szót kicserélni, elhagyni egy kommentvitából a megelőző százhúsz hozzászólást, kiragadni tíz mondatnak az egyhuszadát, és az egész történet máris pont az ellenkezőjét jelenti, mint eredetileg.
Te pontosan ismered a viccet az átkosból, előbb voltál gyerek, mint én. Nem Moszkvában, hanem Leningrádban, nem osztogatnak, hanem fosztogatnak. Csakhogy ez most nem vicc. Ez a ma élő, halálkomoly újságírói gyakorlat. Neked, és firkásztársaid / ellenfeleid példamutatásának hála: napi internetfogyasztói gyakorlat is lett belőle. Pontosan tudod, milyen ennek a másik oldalán is állni, ezért tudod, hogyan működik. Biztos megvagy még magadnak, hogyan reagálsz magadból kikelve, amikor kiherélik, szándékosan félreértik a mondandódat és hamis kontextusba állítják. „Megkúrhatnád anyádat szájba, tiszai barátom…miért nem idézed egyszer azt a bizonyos cikket teljes egészében?” Tessék, te így kéred számon, bayerzsolt, amikor kiforgatják a szavaidat. És pontosan ugyanazt csinálod te is. Pénzért.
Ahol politikai botrány lehetőségét szimatolod, ahol tudod, hogy a csetepatéból káosz és sötét harc kél az artikulálatlan „konzervativitásod” nyomán, gyűlölet és megbélyegzés; ahol nem a te bőröd és nem a teáltalad nyalt segg biztonsága a tét, ott már neked sem számítanak a pontok, a vesszők. Az alany, az állítmány, a kontextus.
Pláne az Igazság. Te habzó szájjal ordítasz le másokat ugyanazért a gyalázatért, amit szemrebbenés nélkül magadi is elkövetsz.
Tehát álszent is vagy, de mocskosul. Ami keresztény nézőpontodat újra és újra hiteltelenné teszi. Tenné. Ha nem tette volna már hiteltelenné, mikor a konzervativizmusod kompromisszumokból gyúrt, ócska szerepével megpróbáltad összesározni azt. Krisztusból leválasztasz és magadra merevítesz néhány hatásos pózt, mondjuk, „a kufárokkal dühödten ordibálót”, vagy „a farizeusokat ostorozó” szerepét. Az a rossz hírem van, hogy az „imitatio Christi” azért nem ennyiből áll. Krisztus nem az aktuális földi hatalom érdekei szerint döntött arról, kik a farizeusok. És nem ismert kompromisszumokat önmagával szemben sem. Nem lájkolná a helyedben a Ponyvaregényt vagy a Greaset, pusztán a liberálisok előtti szerecsenmosdató önértelmezésként. Krisztus nem az, aki korkedvezménnyel tinirajongói relikviákat őrizget arról, amit egyébként világnézeti alapon harsogva megvet. Vagy ez az egész nem is a hitről szól, csak ócska önigazolás? Attól, hogy bevallottan voltál liberális és nem tagadod meg régi önmagad, talán nagyobb elánnal és büszkébben köpheted le a hanyatló Nyugatot? Gondolod, hogy hitelesebben nevezheted nyálfolyató hülyének Európát, ahonnan (kulturálisan és egyéb vonatkozásban) magad is ideszármaztál? Ha így hiszed, pontosan miért is zavar téged az, hogy egy székely leszármazott beszól az általatok bezsongított és semmibe vett, fidesz-szavazó földijeinek?
Olyanokat már nem is kérdezek, honnan van bőr a képeden hazug outsiderként kocsmai veretést szavazni meg bárkinek, aki – veled ellentétben – sajátjaiként aggódik az erdélyiekért? Tudod, a valódi aggódás valós kontextusában pengét váltani valakivel még hitelesen idézve (!) sem lenne egy lapon emlegethető a te előre megfontolt / utólag pervesztett orgoványozásoddal.
De az összevetés – szerencsédre – fel sem merül, mivel te eleve hiteltelenül idézel másoktól. És ezzel ártasz határon innen, és túl. Azt kizárnám, hogy a székelyek iránti szeretet vakít el téged, és félreértettél valamit. Ha szeretnéd őket, mármint úgy „hitelesen”, akkor nem állnál olyan emberrel egy platformon, aki lendületből úgy megszavazta Románia csatlakozását az EU-hoz, hogy közben egy halkat sem nyikkant Székelyföld autonómiájáért.
Szóval, mielőtt te bárkit helyre teszel (vagy inkább: gyáván helyre akarsz tetetni jóhiszemű emberekkel), tegyük helyre a te túlkapásaidat is. Nem érdekel senkit (és nem is hiszi el neked senki), hogy „gyűlölöd azt az ideológiát, amely szerint az ember az isten”. De azért örülünk, hogy e gyűlölet által önfegyelmezetten beéred a szerény rögeszmével, miszerint sok kis puha takonygenny között te lehetsz az egyetlen, nagydarab, konzervatívra száradt, igazi, kemény fika.
Így, gondolom, a saját tökös stílusodban magadnak is szoktál tolni néhány adekvát jókívánságot. Tudod, keményebbeket, mint a puhányoknak jár. Bizonyára könyörögsz Istennek, hogy - a székelység felé gyakorolt képmutatásodért -, simogasson meg téged egy szimpátiatüntető barnamedve. (Hamarabb, mint az erdélyiek észrevegyék, milyen aljas módon, milyen szemét hatalmat szolgálsz te valójában). Aztán az Európát ért bírálataid után, gondolom, szoktad kérni magadnak is, hogy húzzon téged karóba egy komplett, Brüsszel-méretű rózsaszín prájdmenet, miközben a szádba kiélesített gránátot dug egy velejéig elkeseredett, valódi migráns terrorista. Nem, mégsem. Bár egy vérbeli manipulátornak, egy főseggnyaló médiagecinek még az is megtiszteltetés lenne, ha félrevezetett, ám alapvetően jóhiszemű tömegek töltenék rajta kedvüket, mégis, tudod, hogy bayerzsoltnak is élnie kell. És tudod, hogy végig kell néznie, ahogy előbb-utóbb csak lecsúszik a vécén az (általa még véletlen sem istenített) politikai rezsim. Az összes áljobboldaliságával, a műkonzervatív pózőrségével, nemzeti dohányfüstös érdekkereszténységével. És tapsolnia kell majd a hazug újságírókat hízlaló hazug politicizmus bukásán. Hangosan és őszinte szívvel. Káromkodás nélkül és fekália-szagú retorikai eszközök nélkül. És el kell viselnie, hogy mindeközben arra sem méltatja a világ, hogy kellőképpen utálja őt.
Mint ahogy engem már most nem érdekel, mit fogsz erre reagálni. Hazugságokkal, ferdítésekkel és fröcsögéssel nem foglalkozom.
Valós dolgokat pedig nemigen róhatsz fel nekem. Talán annyit, hogy feleségként mélységesen elegem van belőle, hogy hamis állítások, el nem követett tettek alapján hurcolják meg rendre a férjemet és más, tisztességes asszonyok férjeit, olyanokért, amiket ők nem mondtak, nem csináltak, nem gondoltak. Azt róhatnád fel, hogy elvárom: morális üledékből felfröcsögő, fizetett hangadók ferdítésekre és csúsztatásokra támaszkodva ne merjenek senkit számonkérni ebben az országban. Vagy azt róhatnád fel: elvárom, hogy ne uszítson igaz embert igaz ember ellen senki, se alpárian káromkodva, se sunyi, lapos cinizmussal. Semmilyen „ideológia”, „erkölcs” vagy „emberi érzés” nevében. Talán még azért is kárhoztathatnál, mert kikérem magamnak a szemforgató világotokat, amelyben folyton magyarázkodnia kell annak, aki őszinte, de előbb-vagy utóbb valaki mindig kitünteti azokat, akik hamisságokat köpködnek szét.
S bár te csak egy szeizmikus hullám vagy, bayerzsolt, kikérlek téged is magamnak. És mivel ez az eset nem egyedi eset, kikérem az egész magyar társadalom nevében azt a végső omlásveszélyt, amihez legalább annyira hozzájárulsz, mint az összes médiamunkás ebben az országban (tisztelet a maroknyi kivételnek, aki leginkább arról ismerszik meg, hogy minden oldalról nagy ívben dobálják rá a sarat). Kikérem magamnak azt a magyar valóságot, ahol szélsőségesen elvakult firkászok onlájn végrendeletként diktálják egymás ellen hülyített tömegek fülébe az olvasás és gondolkodás nélküli szövegértelmezés szabályait. Kikérem magamnak, hogy a médiacsicskák az „urak”.
Még mindig ne szólj vissza. És ne forgasd még csak gondolatban sem a fiókból előkapott, ideológiai vagy politikai gyalázkodó paneleket. Én nem a politika eszköze, sem a része nem vagyok. Nem vagyok sem balos, sem liberális, sem a teféléd, sem jobbikos. Én a („nem létező”) gazdáid által és az összes bűnös rezsim által rendre elárult értelmiség vagyok. Lehet, hogy ezt nem fogod érteni, lehet, hogy sokan mások sem fogják, de olyasfajta vagyok, aki sem pénzért, sem bosszúvágyból, sem a megmondóemberség tetszetős pózáért nem hajlandó semmilyen „irányba”, senki kedvéért megtiporni az Igazságot, sem pedig eltűrni a gazságokat.