Kósa Lajos "mélyen egyetért" a jobbikos plakátok rongálásával

A Fidesz frakcióvezetője a legtermészetesebb dolognak tartja, hogy tagtársai rongálnak.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, Kósa Lajos asszisztense az alábbi üznettel fordult tagtársaihoz.

Kedves Tagtársaim! 
Bizonyára sokan láttátok a Jobbik óriásplakátjait, amit most szeretnénk feldíszíteni különféle szövegekkel. 

A felhívás sikerét mi sem mutatja jobban mint, hogy országszerte számos jobbikos köztéri plakátot rongáltak meg. 

Kósa Lajost nem lepte meg a dolog, sőt keddi sajtótájékoztatáján így nyilatkozott: 

"Mélyen egyetértek egyébként Csonka Lászlóval, én is fel vagyok háborodva a Jobbik Simicska által finanszírozott plakátkampányán." 

Kósa Lajos frakcióvezető elmondta, asszisztense tette miatt nem indítanak belső vizsgálatot a Fideszben, mivel egy 2015-ös bírósági döntés felmentett két plakátrongáló aktivistát. 

"Ez az ítélet a következőt mondja, a politikai véleménynyilvánítás szabadsága előbbre való jog, mint az a jog, ami ahhoz az emberhez fűződik aki valamilyen politikai véleményt nyilvánossá tesz." 

[video:https://youtu.be/FKI5Z68DbuQ]

A Fidesz szerint azzal sincs probléma, hogy egy párt a rivális párt köztéri megjelenéseit szervezetten rongálja. 

"Ha erre szervezett formában nem lenne lehetőség, akkor a politikai pártokat be kellene tiltani...
Csonka László nem követett el semmilyen törvénybe ütközőt, az már csak a jóízlését dicséri, h nem azt kérte h szaggassátok le, hanem azt mondta h dekoráljátok ki, vagyis módosítsátok a politikai tartalmát." 

Korábban Dömötör Csaba fideszes államtitkár és Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese is jogellenesnek minősítette a politikai plakátok letépését, leragasztását, de Kósa Lajos szerint nekik egyszerűen nem volt igazuk. 

Csonka László korábban az Alfahírnek azt nyilatkozta, hogy "undorító hazugságnak" tartja a Jobbik plakátkampányát, és úgy fogalmazott, hogy "bármi, ami ez ellen elkövethető szerinte teljesen normális dolog". 

A Jobbik feljelentést tesz Kósa Lajos asszisztense ellen. 

"Arra Magyarországon ismereteink szerint még nem volt példa, h egy párt maga szervezi az ellenoldali párt plakátjainak megrongálását, látható h nem egy elszigetelt akcióról van szó, hiszen ugyanazok a matricák bukkannak fel országszerte."

- mondta Volner János, kiegészítve azzal, hogy a Jobbik feljelentést tesz Kósa asszisztense ellen.
 
A Jobbik frakcióvezetője végül „Lopnak és rongálnak” feliratot helyezett el a Fidesz frakcióiroda ajtajára. Halász János azonban gyorsan érvényesítette a véleménynyilvánításhoz való jogát és módosította a a Jobbik üzenetét. 

Itt a bizonyíték: Kósa asszisztense szervezi a jobbikos plakátok megrongálását

Csonka László a XV. kerület fideszes önkormányzati képviselője írta az alábbi levelet, amelyben a jobbikos plakátok "feldíszítését" szervezi. Csonka egyébként az önkormányzat Kerület- és Vállalkozásfejlesztési, Érték- és Környezetvédelmi Bizottságának elnöke (külön pikáns: "környezetvédelmi"), ráadásul Kósa Lajosnak, a Fidesz frakcióvezetőjének a személyi titkára is.