Órákat kell várni a külhon határain, azonnali fellépést követelt a Jobbik a parlamentben

Volt olyan, aki 11 órát várt.

A Jobbik Nemzetpolitikai Kabinetének elnöke azért szólalt fel a hétfői ülésnapon, mert az utóbbi hetekben jelentősen megnövekedett több magyarországi határátkelőhely várakozási ideje is. Szávay István több levelet is felolvasott az ülésteremben, volt olyan, ami 11 órás várakozási időről szólt.

A Jobbik politikusa világossá tette, hogy az Európai Unió külső határainak védelméről szóló, április 7-én élebe lépett határellenőrzési kódex miatt lassult az átkelés, viszont szerinte

a rendelet nem derült égből villámcsapásként érte a kormányt, hanem idejében feltudott volna rá készülni.

Szávay István felháborítónak nevezte, hogy a kormány „ilyen lehetetlen helyzetben” hagyja emberek ezreit.

„A Magyarországra belépni, vagy onnan hazatérni szándékozó anyaországi és külhoni magyarokat sem az ellenőrzés ténye, hanem a magyar és a szomszédos államok hatóságainak felkészületlensége, lassúsága zavarja, ami miatt kilométereken át kígyózó sorok alakultak ki.”

Emlékeztetett, hogy az uniós rendelet is előírja a szigorított határellenőrzéssel párhuzamosan az átkelők számának növelését, ezt pedig nem szabad megspórolnia a magyar kormánynak. A legnagyobb ellenzéki párt politikusa emlékeztetett arra is, hogy a megnövekedett határátkelési idő

akár magyar életekbe is kerülhet

abban az esetben, ha valakinek szakszerű, magyar nyelvű orvosi ellátásra, vagy Kárpátalja esetében a kiküldött katonai behívó elkerülésére lenne azonnali szüksége.

Szávay kérdéseire Pogácsás Tibor államtitkár válaszolt. Azt mondta, a szigorított ellenőrzés után valóban megnövekedett a várakozási idő, ezért egyelőre a szerb és horvát határokon, csúcsidőben visszaálltak a szúrópróbaszerű ellenőrzésekre.

Az államtitkár közölte, hogy a Belügyminisztérium a kormányülésen kezdeményezni fogja a szisztematikus ellenőrzések nyári időszakra való felfüggesztését.