Így ütötték ki a 41 éves Klicskót

Anthony Joshua látványos mérkőzésen, a 11. menetben technikai KO-val győzött Volodimir Klicsko ellen.

Az egyaránt olimpiai bajnok bokszoló, a 27 éves veretlen brit és a súlycsoportot tíz éven át uraló, 41 éves ukrán klasszis csatáját óriási várakozás előzte meg. A londoni Wembley Stadionban közel 90 ezer néző gyűlt össze szombaton éjszaka és valószínűleg senkinek sem okozott csalódást a két óriás meccse.

A 12 menetesre tervezett találkozó első két menete még visszafogottabb tempóban zajlott, a folytatásban azonban nagyobb sebességre kapcsoltak a felek. A sok ütéssel tarkított találkozó negyedik menetében előbb az ukrán, majd a végén a brit került bajba, az ötödikben pedig Joshua padlóra küldte Klicskót. Az ukrán nehézségek árán, de folytatni tudta a küzdelmet, sőt, a szakasz végére fölénybe került, a hatodikban pedig leütötte riválisát, de a hazai ringben bokszoló fiatal nehézsúlyú szintén nem tört meg ettől, s kihúzta a menet végéig.

A mérkőzés ezt követően is szoros és izgalmas volt, a pontozás sem mutatott nagy különbséget még a tizedik három percet követően sem. Az utolsó előtti menetben azonban minden eldőlt: Joshua a szakasz közepén egy hatalmas erejű felütéssel találta telibe Klicskót, aki megrendült, s ezek után hiába állt fel két leütésből is, a mérkőzésvezető 40 másodperccel a menet vége előtt beszüntette a meccset.

Joshua ezzel 19. profi meccsét is megnyerte, méghozzá ezt is idő előtt, míg Klicsko 69. profi összecsapásán ötödik vereségét szenvedte el.