Keményen kritizálta a jelenlegi viszonyokat Orbán volt gazdasági főtanácsadója

A nemrégiben kihozott 100-as listából kiderült, hogy Mészáros Lőrinc a modernkori Magyarország legmesésebb vagyongyarapodását tudhatja magáénak.

Bod Péter Ákos szerint már eleve érdekes, hogy az elmúlt évben 25 százalékkal nőtt ennek a körnek a vagyona, miközben a magyar gazdaság csak 2%-os növekedést könyvelhetett el, így egyértelmű, hogy a gazdagok lettek még gazdagabbak.

A közgazdász szerint ezzel nem lenne gond, ha a gazdagodás mögött találmányok, újítások vagy piaci sikerek állnának, de a listát nézve egyértelmű, hogy alapvetően

a kormányhoz közeli emberek tudtak nagyon meggazdagodni.

A szakértő szerint ez nyilvánvalóvá teszi, hogy ezek az emberek nem piaci alapon, hanem kormány-megbízásokból gazdagodtak meg.

Bod Péter Ákos kifejtette a véleményét arról is, hogy a CÖF több százmillió forintot kapott az állami energiacégen, az MVM-en keresztül. Mint mondta, az rendben van, ha egy civil szervezetnek politikai nézetrendszere van, de ha kormányzati pénzeket kap, akkor az nem civil szervezet, hanem a kormány kinyújtott keze.

Bod Péter Ákos az első Orbán-kormány idején a Miniszterelnöki Hivatal gazdasági főtanácsadójaként működött közre, a 2006-os országgyűlési választások két fordulója között pedig Orbán őt ajánlotta az MDF-nek közös miniszterelnök-jelöltnek.