Kiakadt a svéd kormányfő azon, hogy a muszlim iskolákban nemek szerint szegregálják a gyerekeket

Azt mondta: az ilyen dolgok „nem valók Svédországba”.

A fiúk az első ajtón, a lányok pedig a hátsó ajtón szállhatnak csak fel, nincsen semmiféle keveredés. Később kiderült az is, hogy az iskolai imámnál is szegregálják őket. A Svéd Szociáldemokrata Párt színeiben kormányzó, bevándorláspárti Stefan Löfven miniszterelnök teljesen kiakadt a történteken. Azt mondta: az ilyen dolgok „nem valók Svédországba”.

Tehát, ha csak egy másodpercre is, de a derék svéd kormányfő is találkozott a valósággal. Jelenleg úgy tűnik, hogy jobb ha gyorsan hozzászokik a hasonló hírekhez. Ugyanis számos svédországi nagyvárosban néhány évtizeden belül többségbe kerülhetnek a bevándorló hátterű lakosok. Az új hazát keresők többsége pedig nem feltétlenül nyitott a stockholmi kormányzat által erőltetett liberális eszmékre.

A lapunknak korábban nyilatkozó Daniel Friberg szerint Svédországban egy rendkívül szélsőséges balliberális kisebbség tartja kezében a média szinte teljes egészét. Nem tűrnek el semmilyen különvéleményt, mindent megtesznek annak érdekében, hogy a másképpen gondolkodókat megbélyegezzék és kirekesszék a társadalomból.

Daniel Friberg: A mainstream média kezéhez vér tapad

Miért választja egy sikeres svéd üzletember hazájának az Európa szerte rágalmazott Magyarországot? - A balliberális média részéről érkező rágalmakat én kifejezetten bókként értékelem, hiszen egész 18 éves korom óta, amióta aktív konzervatív svéd hazafi vagyok, hozzá kellett szoknom ehhez.Ebből a szempontból a svéd média a legrosszabb egész Európában: gyűlölik Magyarországot, bármilyen személyt, vagy országot, aki kilép az ő rendkívül szűk, politikailag korrekt, kultúrmarxista narratívájukból.