Visszakozott az állam, mégiscsak a karádi gazdák szüretelhetnek, puskára tehát nem lesz szükségük

Műbalhé, vagy lenyúlási kísérlet?

Nem lesz szükség arra, hogy a gazdák puskával védjék meg a földtulajdonukat az állammal szemben a Somogy megyei Karádon; visszakozott az állam, elismerték a hatóságok, hogy valakik törvénytelenül próbálták meg lenyúlni huszonhét karádi gazda szőlőbirtokát.

Puskával kell megvédeni a tulajdont a magyar állammal szemben?

„Nehogy már a 21. században puskával kelljen megvédeni a tulajdont, ráadásul a magyar állammal szemben!" - fakadt ki a karádi jegyző a Somogy megyei község képviselő-testületének rendkívüli ülésén. Márpedig Nagy Gábor meglehet, a jövőbe látott; huszonhét helyi szőlősgazda területét ugyanis az állam egyik napról a másikra, részben, vagy teljes egészében, de egyszerűen lenyúlta.

Ahogyan megírtuk, a karádi gazdák közel harminc éve ültették a szőlőtőkéket egy hajdani állami gazdasági osztatlan közös tulajdonon, melyen tulajdonrésze maradt az államnak is. A földtulajdonosok közvetlenül húsvét előtt szembesültek azzal: valakik az állam mögé bújva kimérették az állam tulajdonrészét, s ez a 3,6 hektár éppen a huszonhét gazda szőlőterülete lett, noha szántó és agyaggödör művelési ágú terület is akad a birtokon…

A somogyi község képviselő-testülete határozatban fordult az érintett hatóságokhoz, kérve a jogsértő folyamat leállítását. Ezen az ülésen fakadt ki Nagy Gábor jegyző így: „A 21. században nehogy már puskával kelljen megvédeni a tulajdont a magyar állammal szemben!”. Ugyancsak ezen a testületi ülésen  a szőlősgazdák arról beszéltek: törvénytelen volt maga a részarány-kijelölés is, hiszen mivel anno egykori állami gazdasági dolgozókként kárpótlásul kapták a földet, a jogszabály nem is tenné lehetővé a kimérést.

Ugyanezt erősítette meg néhány napja Karádon Witzmann Mihály, a térség fideszes országgyűlési képviselője is, aki személyesen vitte a jó hírt a gazdáknak: az illetékes hatóságok elismerték tévedésüket, az állam tulajdonbejegyzése napokon belül lekerül a földhivatali nyilvántartásról. – A földrészlet-megosztási kérelmet el kellett volna utasítani, az elutasítási ok azonban csak az eljárás megindítását követően jutott a földhivatal tudomására – válaszolta Witzmann a felelősöket firtató kérdésünkre.

Műbalhé – a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe került Somogy megyei napilap így minősítette a karádi történéseket, holott a helyi képviselő-testülethez fordult kétségbe esett gazdáknak papírjuk van róla:a földhivatali dokumentumok szerint az állam tulajdonjoga bizony feketén-fehéren rákerült arra a 3,6 hektárnyi szőlőre, amit harminc éve ők művelnek. E tulajdonjog az ígéretek szerint most úgy eltűnik onnan, mintha ott sem lett volna. Ilyen egyszerű ez kis hazánkban? Elegendő, ha a fideszes képviselő „leszól”? Akkor is ilyen gyors lett volna a reagálás, ha a szőlőtulajdonosok nem lármázzák föl a sajtót, nem kérnek segítséget a helyi képviselő-testülettől, mi több, ha a somogyi 4-es választókerület jobbikos országgyűlési képviselőjelöltje nem ül ott az emlegetett testületi ülésen a gazdák között, a hallgatóság soraiban?

S vajon ki kérte a törvénytelen kimérés előtt az állam tulajdonjog-bejegyzését, ki gondolta azt, hogy a törvények fölött áll? És kik segédkeztek ebben a hivatalok részéről? Van-e felelős, lesz-e felelősségre vonás?  A karádi gazdák ezekre a kérdésekre is szeretnének válaszokat, és ahogyan Nagy László György fogalmazott, aki önkormányzati képviselő és érintett szőlőtulajdonos is egyben: „Ez a „műbalhé” a mi bőrünkre ment”…

A karádi gazdáknak persze nyilván most örülniük kéne annak, hogy nem elég, hogy ők metszettek, jelen állás szerint ők is szüretelhetnek… És már csak egy kérdés a végére: mi a garancia arra, hogy más helyütt az országban nem érik hasonló „meglepetések” a gazdákat?