Strómanokon és rokonokon keresztül húzzák be a fideszesek a ferencvárosi bérlakásokat

Persze, jóval a piaci ár alatt.

Gyarapodó névsor

A 444 összeállítása alapján több személy is strómangyanúsnak tűnik, vagy olyan befolyásos emberek rokona, akik valószínű, hogy "besegítettek" a "kedvezményes" lakásbérlésben.

A Ferencvárosban is repkedtek a helyi fideszeseknek a filléres bérlakások - most szigorítanának

A Ferencvárosban is lehet olcsó bérlakáshoz jutni, ehhez csupán a polgármesterrel, a fideszes Bácskai Jánossal kell jóban lenni. A kerületvezető hatásköre elbírálni az önkormányzati lakások kiutalását, ő pedig természetesen a legjobb tudása szerint látta el feladatát. A lakásbotrány kirobbanása után azonban a ferencvárosi kerületvezetés is megújítaná a lakásbérlésekről szóló rendeletét - tudta meg a Magyar Nemzet.

A lista egyik legérdekesebb szereplője Varga Zsoltné Szalai Piroska, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter tanácsadója, akinek a kerület fideszes vezetése tízmillió forintért (azaz a piaci ár harmadáért) adott el egy teljesen felújított tetőtéri bérlakást a Thaly Kálmán utcában. Szalai Piroska ráadásul 2032-ig kapott haladékot a meglehetősen szerény vételár befizetésére.

Hogy lássuk, milyen belterjes körről van szó, érdemes felemlíteni, hogy még Varga József sofőrje, Penderik István is kapott egy lakást a Ráday utcában.

A további részleteket ITT olvashatják.

Miért ilyen kapós az ingatlanüzlet?

A lakásbiznisz - a szokatlanul "baráti" árak mellett - azért keltette föl az általában amúgy sem szűkölködő "befektetők" érdeklődését, mert aki a kerületben piaci alapon bérelt lakást, az lehetőséget kapott arra, hogy pár év elteltével féláron megvásárolják a köztulajdonban lévő, közpénzből felújított ingatlanokat.

Így sajátíthatják ki dúsgazdag, jó politikai, vagy személyi kapcsolatokkal rendelkező bérlők a közvagyon közpénzből felújított, értékes részeit, nem egyszer jókora felárral, valós értéküknek megfelelően továbbpasszolva azokat.

Mindezt úgy, hogy az önkormányzat elég sajátos módon kezeli a kerületi rehabilitáció kérdését, és a mutyi mellett elherdálja az épített örökség történelmi részének fontos darabjait. Erről szóló cikkeinket lásd alább:

Elpusztítják Ferencvárost - Fél utcányi háztömböket ítéltek bontásra

Az alapos elemzésben az FME megkongatta a vészharangot: a IX. kerületi önkormányzat a 20/2015.(V.26.) önkormányzati rendeletében aktualizált egy 2006-os döntést, melyben 27 ferencvárosi ingatlan ítélt bontásra a testület.Az egyesület szerint ebből 16 háztömb a hazai eklektikus építészet legszebb példáját képviseli, melyek meghatározó elemei a ferencvárosi, és tágabb értelemben a budapesti városképnek.

Ezért akarják lebontani a ferencvárosi házakat - Megszólalt a Fiatal Műemlékvédők elnöke

Kecskeméti Norberttel, a Fiatal Műemlékvédők Egyesületének (FME) elnökével beszélgettünk a ferencvárosi házak bontásának hátteréről és arról, milyen veszélyek leselkednek a kerület és Budapest épített örökségére. A válaszokból lesújtó kép rajzolódik ki a IX. kerület hozzáállásáról és a fővárosi épületek jövőjéről, de az is kiderül: lehet még bízni a civil kurázsiban.

A történelmi házak bontásával és felújításával is rosszul jár Ferencváros - Hogy lehet ez?

Szilágyi Zsolt a ferencvárosi lakótömbök bontásával kapcsolatban több érdekes információt is elárult portálunknak. Beszélgetésünk során szóba kerültek olyan anomáliák, amik az eddigi rehabilitációk eredményeit is erőteljesen megkérdőjelezik, de kissé jobb bepillantást nyertünk a kivitelezési problémák komor hátterébe is. A felújítások és a bontások körüli mizéria nem most kezdődött a IX.

Meghackelte építési szabályzatait a IX. kerület? - Oda a városkép, ha sokkal magasabb házak épülnek

Szűcs Balázs, a IX. kerület főépítésze is reagált a portálunk kérdéseire a ferencvárosi házbontásokat illetően, de az országos politika sem maradt közömbös az épített örökségünk körül kibontakozott vita kapcsán: az Alfahírrel Hegedűs Lorántné, a kerület jobbikos országgyűlési képviselője osztotta meg gondolatait az ügyben.