Az ég kék, a fű zöld, a Magyar Idők hazudik

Ismét bebizonyosodott, hogy képtelen igazat írni a Jobbikról a kormánypárti lap.

A közlemény úgy foglamaz: "a valós híreket néha nyomokban tartalmazó Magyar Idők tavaly év végén tette közzé azt a képtelen hazugságot, hogy a Fidesz és csatlósai által szabadlábon hagyott Gyurcsány Ferenc és párttársai segítettek a Parlamentben a jobbikos képviselőknek a letelepedésikötvény-biznisz elleni tiltakozó molinót tartani."

A legerősebb ellenzéki párt kiemeli, hogy hiába kértek helyreigazítást, "a fideszes propagandakiadvány azt még válaszra sem méltatta".

Ezt követően a Jobbik jogi úton vett elégtételt, és a Magyar Időket helyreigazítás közlésére és a perköltség megfizetésére kötelezte a bíróság.

Bár az ítélet jogerős, a párt sajtóosztálya úgy fogalmaz: "csak remélni merjük, hogy a Magyar Idők kivételesen betartja a törvényeket, és önként teljesíti a bíróság kötelezését szemben a korábbi, a többi fideszes meseoldal által sem megvetett gyakorlattal, és nem kell ezért újra végrehajtási eljárást indítanunk velük szemben".

Dúró beolvasott a pártállami időket idéző Magyar Időknek

Dúró Dóra be akarja vinni a politikát az iskolába a kormányzati hazugsággyáros sajtó leginkább Kádár-korszakot idéző lapja, a Magyar Idők szerint. A jobbikos országgyűlési képviselő és az Országgyűlés Kulturális bizottságának elnöke a Facebook-oldalán tett bejegyzésében világosította fel „az oknyomozás csúcsait meghódító újságírót", hogy 2014 ősze óta látogat meg intézményeket, mint szakpolitikus.