Az európai pofára esés után a Fidesz elkezdte ritkítani a brüsszelezős plakátokat

A néppárti koki után áthangolják a kampányt.

Az Index észrevételei szerint ezt követően feltűnő arányban ritkulni kezdtek az "Állítsuk meg Brüsszelt!" plakátok, a portál pedig szakmai értesülésekre hivatkozva nem tartja véletlennek az egybeesést.

Mint írják, a Fidesz eredetileg nem így tervezte a kampányt:

a plakátokat általában minden hónap 1-jén és 13-án szokás váltani, az, hogy ez más napokon történik, arra utal, hogy felborult a menetrend.

Az általános gyakorlat szerint a cégek ezért felárat számolnak fel, ahogy azért is sok pénzt elkérnek, ha a megrendelő idő előtt kéri a plakátok levételét.

Nagy örömmel tudatjuk a kedves olvasóval, hogy emiatt valószínűleg most még drágább lett az amúgy sem olcsó, de egalább a mi zsebünkből finanszírozott agymosás.

A kiragasztás költsége 3-8 ezer forint, legalább ugyanennyibe kerül a váratlan leragasztás – akkor is, ha a cég szerencsés esetben nem fehér papírral, hanem egy beugró újabb hirdetéssel tudja helyettesíteni a kieső tartalmat.

Május 3-án is volt példa a plakátok átragasztása, ami még akkor is eltér a megszokott ütemezéstől, ha figyelembe vesszük, hogy május 1-je munkaszüneti nap.

A megszokott kék plakátok a forgalmasabb közlekedési csomópontoknál is megritkultak, még a metrókból is szép lassan eltünedeztek, helyüket pedig átvették a Vona Gábort és Botka Lászlót összemosó, Soros György és Simicska Lajos bábjaaként ábrázoló, 100 millió forint közpénzből készült Fidelitas-plakátok.

Orbán meghátrált Brüsszelben: működhet a CEU, feltételekkel jöhetnek a fiatal migránsok

Nem először bizonyosodik már be, hogy Orbán Viktor harcos retorikája inkább csak itthonra szól, de Brüsszelben már sokkal simulékonyabb és megengedőbb, ha nyomás alá helyeződik. Miközben az elmúlt napokban a Fidesz-propaganda a Magyarországot védelmezőkre és hazaárulókra osztotta CEU-ügyben a politikai palettát, a kormányfő lényegében úgy tűnik, hogy kapitulált Brüsszelben, sőt, most már migránsokat is hajlandó lenne Magyarország területére beengedni.