A fővárosi képviselők támogatják Krakkó és Budapest testvérvárosi együttműködését

A tervek szerint Tarlós István 2017 júniusában Krakkóba látogat és ekkor írják alá majd a megállapodást.

A testület szerdai ülésén egyhangúlag hagyta jóvá a testvérvárosi együttműködésről szóló megállapodást és felhatalmazta a főpolgármestert annak aláírására.

A testvérvárosi együttműködésről szóló megállapodás létrejöttének előfeltétele volt, hogy a két város konkrét projekteket vagy tapasztalatcserét készítsen elő és valósítson meg az idei és a következő években, mind a humán, mind a városüzemeltetési és városfejlesztési területeken. A megállapodás egyúttal folytatása és továbbfejlesztése az 2005. október 24-én létrejött együttműködésnek.

A testvérvárosi kapcsolat szimbolikus jelentőségű, amely Budapest, "a nemzet fővárosa" és Krakkó, a lengyel "Királyi Főváros" között jöhet létre. A hagyományos történelmi kapcsolatok ápolásán túl a testvérvárosi megállapodás célja a szorosabb, hatékony együttműködés kialakítása a két város között - olvasható.

A testvérvárosi szerződés hangsúlyozza az együttműködést többek között a kulturális élet, a kulturális és épített örökség, a turizmus fejlesztése terén, továbbá kiemelten kezeli az ifjúsági és sport kapcsolatok területén való együttműködést.

A testvérvárosi kapcsolat keretében a felek szorgalmazzák a városüzemeltetés és városfejlesztés különböző területein a tapasztalatcserét, elősegítik az egyes intézmények közötti szakmai eszmecserét, és hozzájárulnak a Budapest és Krakkó közötti tartalmas és hosszú távon is fenntartható együttműködés kialakításához. A megállapodás keretében megvalósuló programok tehát nemcsak önkormányzati és intézményi szintet érintenek, hanem lehetővé teszik a lakosság minél szélesebb körben történő bevonását és részvételét is - olvasható az elfogadott előterjesztésben.

A tervek szerint Tarlós István 2017 júniusában Krakkóba látogat és ekkor írják alá majd a megállapodást.