Korosztályos karate Eb-t rendez Magyarország 2020-ban

Budapesten lesz a kadet, junior és U21-es Európa-bajnokság.

A korosztályos Eb érdekessége lesz, hogy éppen a sportág olimpiai bemutatkozásának esztendejében, a tokiói nyári játékok előtt fél évvel kerül rá sor. A magyar szövetség csütörtöki tájékoztatása emlékeztet arra, hogy a fiatalok idei kontinensviadalán a magyarok egy arany-, két ezüst- és három bronzéremmel zártak.

Budapest adott otthont a 2013-as felnőtt kontinensviadalnak is, melyen a hazai versenyzők öt érmet szereztek. A törökországi Eb alkalmával tartott EKF-kongresszuson elhangzott, hogy őszre elkészül az olimpiai kvalifikáció rendszere. Az év végére tehát kiderül, hogy a Tokióban sorra kerülő három-három (férfi és női) küzdelmi, illetve egy-egy formagyakorlat kategória versenyzői milyen szabályok alapján harcolhatják ki a részvételt az ötkarikás debütálásra.