Ha ma még nem beszélt a családjával, tegye meg

Ha a texasi jósnak igaza lesz este már nem lász rá alkalma.

Horacio Villegas egy amerikai férfi, aki megjósolta Donald Trump győzelmét és ezáltal a média látókerébe kerülve újabb víziói jöttek. Néhány héttel ezelőtt jelentkezett a legújabb jóslatával, miszerint a III. világháború 2017. május 13-án fog kitörni, de legalább nem fog sokáig tartani, mivel a végét október 13-ra datálta a texasi jós. 

Az is igaz, hogy egy atomháború valóban nem tartana sokáig, de nem is sokan élnék túl, aki meg mégis, annak sem igazán lennénk a helyében.

De mi köze ehhez az egészhez Ferenc pápának?

Csak annyi, hogy a katolikus egyházfő épp ma avatta szentté Portugáliában azt a két egykori pásztorgyereket, akiknek 100 évvel ezelőtt Fátimában többször is megjelent Szűz Mária. Horacio Villegas pedig erre az eseményre alapozva állítja azt, hogy most lesz a világháború, mivel mikor 1917-ben megjelent a gyermekeknek Szűz Mária, akkor is épp háború dúlt.

Az akkor 9 éves Franciscónak és 7 éves testvérének, Jacintának, valamint 10 éves unokatestvérüknek, Lúcia dos Santosnak először 1917. május 13-án, majd még öt alkalommal, mindig a hónap 13. napján megjelent Szűz Mária, és három titkot bízott rájuk. Francisco és Jacinta gyermekként hunytak el spanyolnáthában 1919-ben és 1920-ban. II. János Pál pápa harmadik fátimai zarándoklatán, 2000. május 13-án avatta őket boldoggá.

A három titkot a jelenések után több évtizeddel Lúcia hozta nyilvánosságra. Az első a pokol látomása és azoknak a büntetéseknek - háborúk, orosz forradalom és kommunizmus, egyházüldözés - a megjövendölése volt, amelyek a világra várnak, ha nem hallgat Mária intésére, a második Mária Szeplőtelen Szíve tiszteletének kinyilatkoztatása, a harmadik pedig egy fehér ruhás püspök elleni gyilkos merénylet látomása, amelyet utóbb a II. János Pál pápa ellen elkövetett merénylettel azonosítottak. A néhai pápa ellen is éppen május 13-án, 1981-ben követett el merényletet Ali Agca török terrorista. II. János Pál életben maradását a fátimai Szűzanya csodálatos közbenjárásának tulajdonította.