2017. 05. 15. 15:05
MTI nyomán

Minden minisztériumnak nyilatkoznia kell, hogy mennyit fizettek a Fidesz álciviljeinek

A jobbikos Szávay István minden minisztériumtól írásbeli kérdésben érdeklődik arról, hogy a tárca, illetve ahhoz köthető intézmény vagy társaság támogatta-e 2010-2016 között a Civil Összefogás Fórum - Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt (CÖF-CÖKA).

Az ellenzéki képviselő hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet, hogy a nemzetgazdasági tárca egy korábbi írásbeli kérdésére azt felelte, a miniszter tulajdonosi joggyakorlási körébe tartozó gazdasági társaságok az adott időszakban nem támogatták a szervezetet.

Szávay István hozzátette, hogy ezután a „kormányt szolgáló” CÖF-CÖKA is kiadott egy közleményt, hogy 2016-ig nem kaptak állami támogatást, később viszont az átlátszó.hu megírta, hogy 2016-ban 508 millió forinthoz jutottak az Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt.-től (jellemző, hogy az az 508 milliós összeg, az összes MVM-es forrás fele, az álcivilek többet kaptak, mint az MVM által támogatott kézilabdacsapat).

Miután a CÖF "lebukott", a szervezet újabb közleményében azt írta, hogy 2010-től 2016-ig nem kaptak támogatást állami cégtől, az MVM támogatása viszont tavaly év végén érkezett - mondta a politikus.

A Jobbik számára egyértelmű, hogy közpénzek százmilliói és milliárdjai folytak a CÖF-höz amiatt, hogy a kormány érdekében akciókat és demonstrációkat szervezzen - jelentette ki Szávay István.

Szávay szerint ez felveti az illegális kampány- és pártfinanszírozás gyanúját is.

Frissítés: Ami az MTI-ből kimaradt

Alább megnézhetik videón is, de egy-két fontos kérdés kimaradt az MTI tudósításából, így például a képviselő elmondta, hogy nyilván nem véletlen az, hogy 2016. december végén érkezett ez a támogatás, és éppen akkor indult a Jobbikot lejárató, Vona Gábort Gyurcsánnyal összemosó plakátkampány. Továbbá Szávay biztos benne, hogy az MVM esete nem egyedi, és ki fog még derülni másokról is, hogy közpénzek százmillióit juttatta a CÖF-nek