Beszámíthatónak nyilvánították a Teréz körúti robbantót

Jöhet a tárgyalás.

A feltételezett merénylőt már vissza is szállították a Venyige utcai börtönbe, ahol kétszemélyes cellában, kiemelt biztonsági fokozatban őrzik.

A Bors a Magyar Időkre hivatkozva úgy tudja: a férfinél semmiféle, a büntethetőséget kizáró okot nem állapított meg az igazságügyi orvosszakértők, ami azt jelenti, hogy az ügy vádelőkészítési szakba léphet.

Úgy tudni, előre kitervelten, aljas indokból, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete és robbanóanyaggal visszaélés miatt fog vádat emelni P. László ellen a Központi Nyomozó Főügyészség.

Ezért akár életfogytiglani szabadságvesztésre is ítélhetik a 24 éves férfit, akiről apja korábban azt állította, hogy pszichoaktív szerekkel csikarták ki belőle beismerő vallomását.