Az MSZP bebizonyította, hogy nem akar megszabadulni bolsevik múltjától

Megszüntették a nyomozást Havas Szófia ügyében.

Szávay István, a Jobbik országgyűlési képviselője közleményben számolt be róla, hogy május 16-án kézhez kapta azt az ügyészségi határozatot, amiben fél év után megszüntették a Havas Szófia elleni nyomozást.

A nyomozás megszüntetését azzal indokolták, hogy ugyan erkölcsileg elítélhető az, hogy az egykori besúgó Horn Gyula unokahúga egy, a forradalmat ellenforradalomnak tekintő riportot támaszt alá gondolataival, és azt is, hogy kétségbe vonta azokat a kommunista bűnöket, amelyeket Rákosi Mátyás és társai a hatalom erőszakos úton történő megszerzésével kapcsolatban elkövettek.

Álláspontjuk szerint mindez mégsem bűncselekmény, mert a kommunizmus bűneinek tagadásához az szükséges, hogy valaki

„népirtásszerű vagy súlyában ehhez hasonló bűnök tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben tünteti fel”.

Valóban, Havas Szófia az alábbiakat mondta az 56-os forradalmárokról:

„ezek a nácik fegyverrel járták a házakat, keresték a kommunistákat, zsidókat. Ezek nem radikálisok, hanem a legvalódibb fasiszták”.

Szávay szerint, amennyiben ez az érvelés jogilag helytálló, akkor ki kell mondani, hogy a kommunizmus (és a nemzetiszocializmus) bűneit tagadók szankcionálására hozott jogszabály nem alkalmas arra, amire megalkották.

A képviselőben felmerült, hogy nem biztos, hogy véletlen az Ügyészség döntése, hiszen kínosan összecseng azzal, hogy Orbán Viktor a hétvégi Új-Selyemút csúcstalálkozó előtt a pekingi Tienanmen téren a kínai kommunisták hősi emlékét koszorúzta meg. Valamint hozzátennénk azt is, hogy az Éjjeli Farkasok nevű motoros banda is nyugalommal használta a tiltott önkényuralmi jelképeket, minden következmény nélkül.

A vörös múlt feltárását akadályozó 20. századi pártok, a Fidesz és az MSZP természetesen nem szólalt meg az ügy kapcsán. Mi több az Magyar Szocialista Párt hiába hirdeti sokadik megújulását, úgy tűnik mégsem tud elszakani bolsevik kötődésétől, hiszen a korábbi nyilatkozataikkal ellentétben, semmilyen következménnyel nem járt az egészségpolitikusuk kijelentése.

Úgy tűnik, a sötét, vörös múlt örökre összeköti a Fideszt és az MSZP-t, és amíg nem a Jobbik kerül hatalomra nem fog fény derülni a múlt titkaira.