Fidesz: azért nem kell bérunió, mert akkor migránsok özönlik el az országot

Igen, tényleg ezt mondták. 

A kormánypárti frakció-szóvivő a jövő évi költségvetésről tartott szerdai sajtótájékoztatóján az elmaradhatatlan elmúltnyolcéves litániák elzengése után megtudhattuk, hogy "Magyarország erősödik, és ez a költségvetésen is meglátszik". Szárnyal a gazdaság, tartjuk a hiánycélt, csökken az államadósság és az adók, növekszik a foglalkoztatás - festette fel a Jehova tanúinak szórólapjait megszégyenítően idilli képet Halász. 

Eksztatikus lelkesedését az sem törte meg, amikor arról érdeklődtünk, mi lesz azokkal a családokkal, akik a költségvetésben szereplő, az Airbnb-sek adóját jelentősen csökkentő módosítások nyomán egekbe szökő lakásárak miatt nem tudnak majd otthont vásárolni.

A sztratoszférába lőheti ki a lakás-és albérletárakat a kormány új tervezete

Az Országgyűlés elé ma kerülő 2018-as adó módosítást tervek ugyanis a sztratoszférába lőhetik ki a lakások árát. Az új szabályozás elvileg közvetlenül nem érinti az ingatlanpiacot - de ettől még brutális hatással lehet rá. A változtatás egyik ihletője az a jelenség lehet, amiről Tállai András NAV-elnök, államtitkár, országgyűlési képviselő, megtekintési és átadási Európa-bajnok számolt be tegnapelőtt.

A politikus derűs nyugalommal csak annyit válaszolt: térjünk erre vissza egy év múlva, elvégre a kormánynak már számos olyan intézkedése volt, amiért a szakértők "huhogtak",

de aztán végül minden jól alakult. 

A Fidesz-frakció szóvivőjét arról is kérdeztük, pártja támogatja-e az Európai Bizottság tegnapi döntésével jóváhagyott béruniós aláírásgyűjtést. Halász nemleges választ adott, és ehhez olyan indoklást fűzött, amellyel bőven kiérdemelte a Nemzeti Konzultációs Érdemrend Lovagkeresztjét. A kormánypárt szerint ugyanis a Jobbik azért "jár tévúton", mert, ha a "bérügyeket Brüsszelre bízzuk", akkor

"migránsok árasztanak bennünket, elveszik a rezsicsökkentést, és a munkahelyteremtő támogatások lehetőségét."

Halász végezetül azt javasolta, hogy a Jobbik "ne Brüsszelhez forduljon, hanem az emberekhez, ahogyan mi is tesszük a Nemzeti Konzultációval."

Ez utóbbi nem csak azért volt mesteri befejezés, mert végül csak sikerült megemlíteni a kormány padlógázzal tolt propaganda hadjáratát, hanem azért is, mert a béruniós kezdeményezés első lépése 

éppen egymillió aláírás megszerzése - az emberektől.