Már a gyerekektől is lopnak? - Zsebre vágta a gimnáziumi alapítvány pénzét a fideszes tanár

Nem sikerült eltussolni az ügyet, pedig nagyon rajta voltak.

A HVG úgy tudja, hogy az V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium alapítványának szülők által összeadott, milliós megtakarítását K. András, az intézmény egyik pedagógusa tüntette el.

Az oktatót az intézményben "fideszes" tanárként emlegetik, mivel a kormánypárt egyik V. kerületi delegáltja.

A napközis tanár "váratlanul" szabadságra ment, miután kiderült, hogy eltűnt a többmilliós összeg. A diákokat és a szülőket viszont nem tájékoztatták arról, hogy nincs meg a gyerekeikre szánt pénzt, sőt a többi tanárral még egy titoktartási nyilatkozatot is aláírattak, nehogy kitudódjon, mi történt.

Az iskolai alapítvány egy korábbi támogatásra buzdító közleményében az is olvasható, hogy a diákokra szánt pénzt közvetlenül "K. András tanár úrnál (3/b.) is lehet fizetni!".

K. András azonban áprilisban, a júniusi tanévzárásig elpárolgott az iskolából, az igazgató, Arapovics Miklós, pedig rendkívüli tanári értekezleten jelentette be: "visszaélés" történt az alapítvány vagyonával.

A HVG forrásai szerint fennáll a gyanú, hogy az intézmény vezetése el akarja tussolni az ügyet, és valószínűnek tartják, hogy a gyanúba keveredett tanár politikai kapcsolatai révén úszhatja meg az ügyet.

A BRFK a lapnak megerősítette: az ügyben ismeretlen tettes ellen nyomoznak.

A további részletek ITT olvashatók.

A Jobbik sajtótájékoztatója az ügyben alább látható.

(Fotó: Béli Balázs / Alfahír)