Bár az Olimpiát lefújták, Schmitt Pál még mindig használja a közpénzből fenntartott irodát

A  bérleti szerződés csak 2017 végén jár le.

Lázár János kancelláriaminiszter március végén bejelentette, hogy az olimpiai előkészületek végrehajtására létrehozott vállalatot, a Budapest2024 Zrt.-t felszámolják.

„Az olimpiai pályázat lezárásával kapcsolatos jelentést is megtárgyalta a kormány, a pénzügyi ellátás megtörtént, az olimpiai pályázat lezárásra került, a központi költségvetés eredetileg 19,1 milliárd forintot szánt az előkészületekre, ebből a föl nem használt rész 12,6 milliárd forint, amely visszautalásra kerül a költségvetésbe. A Budapest2024 Nonprofit Zrt. pedig fölszámolásra kerül”

- mondta Lázár a március végi kormányinfón.

A HírTV utánajárt, hogy hol tart a cég felszámolása negyed évvel a bejelentés után, ugyanis a cégadatbázisban nincs nyoma a megszüntetésnek. 

A Budapest2024 székhelyén közölték, hogy még természetesen működik a nonprofit társaság.

Mihók Attilát, a cég vezérigazgatóját telefonon érték el, aki közölte, hogy a bérelt irodák egy részét a jogászaik használják, másik részét kiadták a vizes vb-t bonyolító cégnek.

A Nyugati tér szomszédságában található Eiffel Palace-ben, amit a Magyar Nemzeti Bank néhány éve egy offshore cégtől vásárolt meg szintén rendelkeznek egy irodával, aminek bérleti díja havi 2200 euró, azaz 700 ezer forint. Ezt az irodát a mai napig a Schmitt Pál használja. Azt nem tudni még meddig, de a bérleti szerződés csak 2017 év végén jár le.