2017. 05. 18. 06:21
MTI

Új rendszer: húszezer honvédet szórnak szét az országban

Megkezdődött a Magyar Honvédség önkéntes tartalékos rendszerének újjáépítése. Az ország összes járásában felálló századok parancsnokainak többségét már kiválasztották - mondta el a Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság vezetője az MTI-nek adott interjújában.

Takács Attila hozzátette: a hivatásos, szerződéses és tartalékos katonai szolgálat népszerűsítésére új weblapot is indítottak, iranyasereg.hu címen. A március óta működő oldalon valamennyi szolgálati formát - hivatásos, szerződéses, tartalékos - részletesen bemutatják, s megtalálhatók a legközelebbi toborzóiroda elérhetőségei is.

A parancsnok felidézte, mintegy féléves szervezést követően tavaly év végén alakult meg, az MH Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság. Az új parancsnokság feladata a honvédség tartalékos rendszerének új alapokra helyezése: a területvédelmi tartalékos rendszer kiépítése. A honvédelmi miniszter utasítása alapján

mind a 197 járásban - beleértve a 23 fővárosi kerületet - százfős századot kell létrehozni.

A századok parancsnoki állományának kiválasztása, felkészítése is megkezdődött: 147 századparancsnokot már ki is választottak - mondta Takács Attila.

Eddig több mint kétszázan regisztráltak területvédelmi tartalékosnak. A tervek szerint a jövő hónapban kötnek velük szerződést, s megkezdődhet a kiképzésük.

A toborzásról szólva úgy fogalmazott, a biztonság megteremtésén dolgoznak, amely "a jövőnket garantálja". Kifejtette: fel kell készíteni az embereket, és a közösségeket, hogy az új típusú biztonsági kihívásokkal szemben tudjanak védekezni. "Olyan ez, mint egy védőoltás a társadalom számára" - tette hozzá.

Takács Attila elmondta: éves rendezvénytervük van arról, hogy hol és mikor jelennek meg toborzópontokkal, de egyre több megkeresést kapnak, hogy helyi rendezvényeken, iskolákban adjanak tájékoztatást a katonai szolgálat lehetőségeiről. Emellett tárgyalásokat folytatnak a vadászkamarával, a polgárőrszövetséggel, és azon is dolgoznak, hogy az önkéntes tartalékos szolgálat vállalásában a munkaadókat is motiváltabbá tegyék.

Kitért arra: egy olyan ösztöndíjrendszert is kidolgoznak, amely azt segítené, hogy minél több felsőoktatásban tanuló vállaljon önkéntes tartalékos katonai szolgálatot. Emellett már az általános iskola felső tagozatos diákjai számára szerveznek tájékoztatókat, és évről évre népszerűbbek a honvédelmi táborok is.

Jelenleg mintegy hatezer - védelmi és műveleti - tartalékos katonája van a honvédségnek. A 2026-ig szóló fejlesztési terv szerint a csaknem kétszáz járásban felálló századok adják majd a honvédelmi miniszter által bejelentett húszezres létszámot - mondta Takács Attila.