Szülői elégtétel: bíróság mondta ki, hogy rohadt lusta a gyerek

A tengerparti Castro Urdialesben élő 23 éves nő azért fordult a helyi bírósághoz, hogy apját kötelezzék arra, továbbra is fizessen számára havonta 300 eurót (93 ezer forintot). A lány szülei 2012-ben váltak el, és megállapodásukban nem esett szó gyermektartásról.

A bíróság az ítéletben emlékeztetett arra, hogy a nő nem fejezte be középiskolai tanulmányait, de szüleitől pénzt kapott arra, hogy IT-tanfolyamokra járjon, amelyeket szintén nem fejezett be. A bíró szerint

a szülők nem tartoznak felelősséggel azért, ha a gyermekük egyszerűen lusta és meg sem kísérel a saját lábára állni.

Tavaly Katalóniában fordult elő egy hasonló eset, amikor egy 19 éves fiú szüleit mentette fel egy bíróság a támogatási kötelezettség alól, mivel a fiatalember sem tanulni, sem dolgozni nem volt hajlandó.

Az észak-spanyolországi bíró döntése ugyanakkor szemben áll számos olyan korábbi ítélettel, amelyek a szülőket arra kötelezték, hogy gyerekeiket anyagi függetlenségük megteremtéséig, akár a harmincas éveikig is támogassák anyagilag.

Bár Spanyolországban hagyományosan nagyon erősek a családi kötelékek, a gazdasági válság miatt óriási a munkanélküliség, a 30 éven aluliak körében 43 százalékos, így a fiatalok tanulmányaik befejezése után is még jó ideig a szüleik anyagi támogatására szorulnak.

A statisztikai adatok szerint a spanyol fiatalok átlagosan 29 éves korukban hagyják el a családi házat. Összehasonlításként: a svéd fiatalok átlagosan kilenc évvel korábban állnak a saját lábukra.