"Egy utam maradt: elhagyni ezt az országot" - interjúja után pár órával kirúgták Urbán Flóriánt

Néhány órával a kedden megjelent interjúja után kirúgták Urbán Flóriánt.

Mint írtuk, az egykori válogatott labdarúgó a Magyar Nemzetnek adott interjúban többek közt arról is beszélt, hogy mikor Újpesten jelöltként indult el a Jobbik színeiben, megkereste egy magas rangú kormánypárti politikus, és azt ígérte neki, ha visszalép, azonnal telefonál a miniszterelnöknek és intéz neki egy NB I-es kispadot, ha viszont nemet mond, az a jövője szempontjából nagyon nem lesz jó. Urbán nemet mondott.

NB I-es kispadot ígértek Urbán Flóriánnak, ha visszalép a jobbikos jelöltségtől

A keddi Magyar Nemzetben jelent meg interjú a negyvenszeres magyar válogatott labdarúgóval, az újpesti szurkolók ikonikus egykori játékosával, Urbán Flóriánnal, aki 2014-ben a Jobbik színeiben indult országgyűlési képviselő-jelöltként az újpesti időközi választáson. Lehetségesnek tartja, hogy korábbi politikai kiállása miatt szorították edzőként háttérbe.

A Magyar Nemzet ma hozta a hírt: néhány órával az interjú megjelenése után az edzőt menesztették a Nagykőrös csapatától, ám ő addig nem kívánt nyilatkozni, míg a klub elnöke nem szólal meg az ügyben.

Az Alfahír megkereste Rónaszéki Lajos klubelnököt, aki azt mondta, a kirúgásnak semmi köze az interjúhoz, ő azt nem is olvasta, csak ma értesült róla, hogy egyáltalán volt ilyen.

"Tisztelem Flórit, közös megegyezéssel bontottunk szerződést, békében váltunk el" - mondta, majd elárulta azt is, hogy a kirúgásnak szakmai okai voltak. A csapat nem teljesített eredményesen: három fordulóval a vége előtt 13. helyen állnak a 16 csapatos megye 1-es bajnokságban, a kiesés azonban nem fenyegeti őket. Rónaszéki szerint Urbán Flórián egy szigorú edző, habitusa ismert, ám sajnos ez amatőr szinten, "interneten nevelkedett" fiatal labdarúgóknál nem működik.

Az Alfahír megkereste Urbán Flóriánt is, aki elmondta: nem állítja, és sohasem állította, hogy kirúgása összefüggésben lenne az interjúval. A tény az, hogy néhány órával a megjelenése után felhívta őt az elnök, és közölte vele, hogy meneszti. Mikor Urbán az indokokról kérdezte, csak annyit mondott: így döntöttem. "Mindenki vonja le a maga konzekvenciáit" - fogalmazott.

Urbánnak felolvastuk Rónaszéki szavait, amik megdöbbentették a trénert.

Mint mondta, minden csapatánál ugyanazt követeli meg: a rendet, a fegyelmet és az edzésmunkát. Mikor Nagykőrösön munkába állt, egyetlen kérése volt: a játékosok járjanak edzésre. Hamar kiderült, hogy nem lehet heti három edzést tartani, a játékosok ugyanis nem jártak el. Később maga Urbán javasolta, hogy legalább heti egy vagy két edzést tarthasson, amin mindenki ott van, de többen erre sem voltak hajlandók. Urbán elmesélte: a felkészülési időszak kezdetén 5-6 ember lézengett az edzéseken, a bajnokság előtt aztán beestek még néhányan, de soha egyetlen egy tréninget sem tudott tartani, amelyiken mindenki részt vett volna. Volt olyan játékos, aki az első forduló után azonnal távozott a csapattól, mert nem kívánt edzésekre járni.

"Ha tényleg azért rúgtak ki engem, mert dolgozni akartam, edzést tartani, akkor bitang szar helyzetben van a magyar futball"

- fakadt ki a tréner, aki szerint megye 1-es szinten is példátlan az eset.

"Olvasom, hogy Csányi Sándor szerint fejlődünk, meg kell nézni, mi van ebben a posványban. Én vagyok a hülye, hogy dolgozni akartam. Széllel szemben hugyozok, és mindig én maradok hugyos. Én lennék a magyar foci fekete báránya, mert tenni akarom a dolgom? Én vagyok a fehér. Legyen így. Ha az internetes gyerekek nem akarnak edzeni, ne tegyék, lógjon a cigi a szájukból, hétvégén meg lődörögjenek össze-vissza a pályán. De akkor nem kell edző sem"

- mondta a tréner, akit megkérdeztünk a hogyan továbbról is:

"Eddig sem bombáztak megkeresésekkel, valószínű, hogy ezután még kevésbé lesz így. Nekem a futball az életem. Mindig is dolgozni szerettem volna, és azt, hogy a munkám alapján ítéljenek meg. Úgy tűnik, erre itt nincs lehetőség. Ha így van, akkor egy utam maradt: minél gyorsabban elhagyni ezt az országot, ahogy erre kényszerült több százezer honfitársam is. Szeretem a hazámat, de úgy néz ki, nem maradt más választásom. Ha futballból élek meg, akkor abból, ha másból, akkor másból, de mennem kell."