M. Richárd azt állítja, nem ő okozta a balesetet, de anyagilag segítené az áldozatok családját

Felkeresni nem fogja őket, mert azt nem tartaná ízlésesnek.

Mint arról az Alfahír beszámolt, május 15-én délután három órakor egy Mercedes és egy Citroën összeütközött, amelyből az utóbbi a közeli buszmegállóba csapódott. A baleset következtében hét személy sérült meg, akik közül hárman könnyű, hárman pedig súlyos sérülést szenvedtek. A balesetben egy 23 éves budapesti férfi olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A súlyos sérültek közül egy 37 éves budapesti lakos a kórházba szállítást követően életét vesztette. A két áldozat és a Citroënt vezető férfi is ugyanannál az állami cégnél dolgozott, kollégák voltak.

A Mercedest vezető M. Richárd a kecskeméti maffiaper egyik vádlottja volt, évekig börtönben is ült. Azt állítja, hogy ő szabályosan közlekedett a gépjárművével és a másik sofőr volt, aki nem tartotta be a szabályokat. Több tanú szerint azonban az M. Richárd által vezetett Mercedes nagyon gyorsan érkezett a kereszteződéshez, vagyis túlléphette a megengedett sebességhatárt.

M. Richárd a Blikknek azt mondta, soha nem lesz már ugyanolyan, de hiszi, hogy tenni kell az embernek a dolgát továbbra is.

„Igen, hiába vetnek meg sokan, de venni fogok egy autót, és amint az egészségem engedi, vezetni is fogok. Az biztos, hogy anyagilag segíteni szeretném az áldozatok családját, még akkor is, ha szerintem nem én okoztam a balesetet. Felkeresni nem fogom őket, mert azt nem tartanám ízlésesnek”

– nyilatkozta a lapnak. A férfi jelenleg csak segítséggel tud közlekedni, mert a bokája súlyosan megsérült, orvosai szerint amint a traumás sokk elmúlik, operációra is szükség lesz.