Orbán úgy csinál, mintha nem is lenne fontos az Unió pénze

A magyar gazdaság nem mankóval jár, a saját lábán áll. Persze.

Ezt azért mondta, mert tető alá hoztak egy 40 milliárd forintos tesztpályát Zalaegerszegen, amihez kivételesen nem használtak fel uniós forrást.

 „A magyar kisebbrendűségű érzés egyik állandó megnyilvánulás formája, amikor azt lehet hallani, hogy az EU-s támogatás nélkül nem is lenne gazdasági növekedés Magyarországon. Éppen most 4 százalék fölé lendültünk az év első negyedévében, mindenkit szeretnénk emlékeztetni, hogy ez a tesztpálya az élő bizonyíték, hogy mi nem mankón és mankóval közlekedünk, nem más lábán állunk. Vannak saját erőforrásaink és képességeink, és saját erőből, kizárólag saját erőből, képesek vagyunk európai és világszintű teljesítményre” – hangsúlyozta a kormányfő a HírTV felvétele szerint.

Pedig a kérdés nem igazán az, hogy Zalaegerszegen hogyan tudott uniós források nélkül épülni egy 40 milliárdos tesztpálya, hanem az, hogy mire nem jutott emiatt. Ahogyan a kínai nagyvárosok is sokesetben az európai technológiai szintek felett állnak, úgy élnek rizsen a vidéki tízmilliók. És ez egy elég jelentős különbség.

Ráadásul pont akkor beszélni erről, amikor Mészáros Lőrinc (ki más?) az EU legfrissebb közbeszerzési értesítője szerint 7,65 milliárd forintért végezhet kiegészítő biztosítóberendezési munkákat a Budapest-Esztergom-vasútvonalon, aminek 85 százalékát uniós pénzből fizetik ki, elég kellemetlen.

Persze érthető, hogy Orbán Viktor folyamatosan ellentéteket kényszerül a szőnyeg alá seperni:

- Beengedné a 14-18 év közötti migránsokat, pedig a migráció-elleniség a fő kampánytémája.

- A Jobbikot árulózza az Alaptörvény-módosítás hiánya miatt, pedig ők nem szavazzák meg.

- Az Európai Uniót támadja, miközben kiszolgáltatott összeszerelő-üzemként néhány nyugati multi tartja életben a magyar gazdaságot.

- Rengeteg pénzt költ a labdarúgásra, miközben elüldözi a szurkolókat.

- Civileket támad, miközben félmilliárdot ad tüntetésekre a saját álciviljeinek, a CÖF-nek.

- Sorosozik, miközben maga is „Soros-ügynök” volt.

- Rendről beszél, miközben szabálysértésekké csökkenti a bűncselekményeket.

- A magyarok egyenlőségéről beszél az EU-ban, miközben nem támogatja a béruniót.

- Simicskával támadja a Jobbikot, miközben évtizedeken keresztül ő tartotta bent őt a parlamentben.

- Az oroszok „kizavarójaként” minden nagy projektnél az oroszokhoz fordul üzletelni.

Szóval igen, most éppen a saját talpunkon állunk, és nem is kell az Unió pénze (ami amúgy a mi pénzünk is, szóval kelljen csak).

Bizonyára igaza van.