Levágta az ujját a betonozó gép, a főnök adott neki húszezret, hogy ne problémázzon

Elképesztő.

Az RTL Híradó beszámolója szerint Lakatos Ferenc január 8-án, egy belvárosi építkezésen egy zsák cementet rakott a betonozó gépbe, amikor megcsúszott, a szerkezet bekapta a kezét, az egyik ujját azonnal levágta, másik kettőt később kellett amputálni. Főnöke azonnal bevitte a kórházba, másnap meglátogatta Lakatost és adott 20 ezer forintot a párjának, majd közölte vele, hogy ne csináljon semmi bajt, sőt, később a férfi egyik munkatársával is megüzente, hogy ne problémázzon.

Az eset több mint egy hónapja történt, Lakatos Ferenc azóta nem tud dolgozni, de van három gyereke, végül úgy döntött, hogy értesíti a rendőrséget és a munkavédelemmel foglalkozó hivatalt. Az eljárást meg is indították.