Belefér: hatalmas, 7,2 milliárdos veszteséget produkált tavaly a TV2

A hírhamisító csatorna politikai hasznossága persze mindent felülír.

Úgy tűnik, a beömlő - természetesen közpénzekről beszélünk - milliárdok sem voltak elengedőek, hogy pozitív tartományba kússzanak fel a számok a propagandatévénél.
        
Megszerezte az Interaktív Kft. és a TV2 Média Csoport Kft. egyesüléséből létrejövő új TV2 Zrt. eredményét a Hvg.hu, melyből kiderült, hogy az állami hirdetésekkel kitömött Andy Vajna érdekeltség 2016-ban összesen 7,2 milliárd forintos veszteséget produkált. Tette mindezt a társaságnál igencsak megszaporodó állami hirdetések ellenére.

Andy Vajna filmügyi kormánybiztos, kaszinótulajdonos és médiamogul két hete a Világgazdaságnak úgy nyilatkozott, hogy a TV2 két-három éven belül lehet nyereséges, jelenleg az üzleti terv első üteme zajlik. Elmondta azt is, hogy piaci hitellel kiváltotta az állami Eximbanktól kapott közel 8 milliárdos hitelt is. Ezt arra az MKB-ra értette, melyet a Magyar Nemzeti Bank hozott vissza a csődből, veszteségeitől megtisztítva pedig Matolcsy György rokonságához tartozó Szemerey Tamás érdekeltségébe került.