Jobbik: a kormány álljon a béruniós kezdeményezés mellé!

Valamint indítson átfogó otthonteremtési és bérlakás-építési programot.

Z. Kárpát Dániel, az ellenzéki párt frakcióvezető-helyettese hétfői budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: a kivándorlás ellehetetleníti a szociális és nyugdíjrendszert, évtizedes távlatban a balkanizálódás szélére juttatja az országot, amely az elöregedett társadalmával képtelen lehet az önfenntartásra.
    
Szóvá tette, hogy a mindenkori kormányok nem emeltek szót a bérszakadékkal szemben az unióban.
    
A jobbikos politikus alapelvként hivatkozott a szülőföldön boldogulásra, amely mellett ki kell állni. Hozzátette: a bérunió a bérszínvonal lassú, de határozott emelkedésével járna. Emellett át kell alakítani az EU kohéziós támogatási rendszerét és belső reformfolyamatokat kell elindítani - jegyezte meg Z. Kárpát Dániel, aki szerint a bérunió nem jelentené adózási jogkörök átadását Brüsszelnek.
    
Azt is követelte, hogy a kormány indítson egy átfogó otthonteremtési és bérlakás-építési programot. Értékelése szerint lakhatási szegénység sújtja Magyarországot, s ez a kivándorlás egyik motivációja is. A magyar átlagbérekből nincs reális esély a saját lakás vásárlására - vélekedett.