A belgák árulása - a köztévétől szakmai okokból távozott, de a TV2 azért jó lesz Gundel-Takácsnak

Gundi nem politizál, úgyhogy minden okés és tisztességes.

A műsorvezető februárban távozott a köztévétől, ám május közepéig kellett várnunk rá, hogy tőle is megtudjuk, miért döntött így. A HírTV-ben a Veiszer Alindának adott interjúban mondta el, hogy azért állt fel, mert az MTVA vezetése már a Maradj Talpon! szerkesztésébe is beleszólt. A morális felháborodás lángja azonban nem sokáig égett a lelkében, már március végén a Habony Művek legnagyobb hírhamisítás-és rágalmazásipari üzeméhez, az Origóhoz igazolt. 

Most kiderült, hogy Gundinak nem csak Habony, de Andy Vajna pénze sem büdös. A Bors írta meg: a tévés nyártól a fideszmédia Terry Blacket is a fedélzetére vevő zászlóshajójának,

a TV2-nek a matróza lesz.

A Bors úgy tudja, az "Áll az alku" című vetélkedőt fogja egy évtizednyi kihagyás után folytatni. A műsor annak idején a csatorna történetének egyik legnagyobb sikertörténete volt. 

Önmagában egy népszerű sportkommentátor és vetélkedős show-man átigazolása A-ból B-be egy normális országban legfeljebb mínuszos kishír lenne a bulvárrovatban. Csakhogy 2017-ben Magyarország nem normális ország. És hogy nem az, arról nem csak Gyurcsány, Orbán vagy Habony és Vajna tehetnek.

Hanem az olyan arcok is, mint Gundel-Takács Gábor. 

Akik az Istennek se akarnak szembenézni azzal, hogy ez nem egy normális ország. Azzal meg végképp nem, hogy kik miatt vált ilyenné. Akik elhiszik, hogy elég, ha ők maguk személy szerint nem válnak undorító gazemberré - de undorító gazembereknek azért simán dolgoznak. Akik legyártják a heti ötször egy órájukat, kitöltik jó vastagon fogó ceruzával a számlát, aztán egy-egy pontosan időzített őszinteségi roham keretében szörnyülködnek, hogy a többi 100-120 órában mi történik a csatornánál, ahol dolgoznak.

Akik kínosan ügyelnek rá, hogy a saját fellépőruhájuk tiszta maradjon - és leszarják, hogy a színpadjuk egy bűzlő szemétdomb. 

Gundel-Takács még április közepén írt egy blogbejegyzést, amiben a korán kezdődő, és egyre gusztustalanabb kampányon derpeg. Tegyük hozzá: teljesen jogosan. Csak, hát ezt a fejcsóválgató írást már az origós szerződéssel a zsebében, két TV2-s tárgyalási forduló között írta meg. Amelyek eldöntötték, hogy

egy képernyőn fog szerepelni azokkal, akik a legszorgalmasabban tekerik e mocskos kampány bicaját.

És akiknek ő fog nézettséget hozni, akiknek az aljas, minden létező szakmai és morális tabun átgázoló híradóját az ő népszerű műsora előtt/után fogják milliók megnézni. Amiről ő majd persze félévenként lenyilatkozza, hogy aljas, és minden szakmai, meg morális tabun átgázol - de azért marad, és

megbízhatóan hordja rá a nézőket minden este. 

Könnyű volna most egyedül Gundin elverni a port, hiszen a köztévétől való, erkölcsi okokra hivatkozó távozásával maga tette olyan magasra a lécet, ahová nem is akart soha felugrani. Csakhogy ez az egész történet nem érne meg egy külön cikket, ha egyedül lenne. De ott van Andy Vajna szemétszállító uszályának fedélzetén a lassan ötvenévesen is a naiv, örök igazságkereső alteros srácot alakító Hajós András, a milliméterre kimérten, pont a hatalom sáncaiig vagesz Majka,vagy a magaskultúra és a civilizációs pöcegödör között gyorsliften közlekedő, széles mosolyú Till Attila is. Csupa-csupa okos, tehetséges, kreatív, szórakoztató tökjófej ember, akire, ugye nem is lehet haragudni? Nem is kell.

Nekik kellene már végre egy kicsit haragudni magukra. 

Gundel-Takács Gábor áprilisi jámbor pacifista elmélkedését azzal a nem túl eredeti, alig 70-80 éves viccből átemelt kérdéssel zárta:

"Tessék mondani: a belgák hova álljanak?"

Tudom, ez tényleg nem könnyű dilemma, de azért megpróbálok segíteni: legalább ne a németek mellé.