Kész tárgyalni a CEU-ról New York állam kormányzója

Magyarország legeslegeslegégetőbb problémáját talán még ezzel is sikerül nagy nehezen napirenden tartani.

New York állam kormányzója, Andrew Cuomo szerdán közleményben jelezte, hogy készen áll a magyar kormánnyal folytatandó tárgyalásokra a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyében. 

Rövid közleményében a demokrata párti kormányzó meggyőződését fejezte ki, hogy a CEU szabad intézményként történő megőrzése Budapesten "mindenki érdekét szolgálja".
    
Andrew Cuomo hangsúlyozta: kész arra, hogy tárgyalásokat kezdjen a magyar kormánnyal a New York állam és a magyar kormány közötti kapcsolatok folytatásáról és annak biztosításáról, hogy az intézmény megbecsült forrás maradjon a diákoknak szerte a világon. 
   
Kedden az amerikai külügyminisztérium arról adott ki közleményt, hogy az amerikai szövetségi kormánynak "nincs hatásköre vagy szándéka" tárgyalni a magyar kormánnyal a CEU ügyéről.

Nos, ha ezzel meg is leszünk, akkor márcsak olyan apróságokkal kéne foglalkozni, mint az oktatás, egészségügyben, kivándorlás, vagy épp a mindent átszövő kormányzati korrupció.