A bérunió egy óriási történelmi lépés - ám a Liga Szakszervezetek mozdulatlan maradt

A Jobbik áttörte a hazai és európai tabut a bérunióval.

Így működik

Vona Gábor emlékeztetett: az Európai Bizottság május 16-án jóváhagyta a Jobbik által, nyolc közép-kelet-európai tagállam összefogásával indított polgári kezdeményezést, így elindulhat az aláírásgyűjtés. Egymillió aláírást kell összegyűjteni úgy, hogy legalább hét tagállamban elérjék az adott országra meghatározott minimumot, vagyis az uniós képviselőnkénti 750 aláírást.

Magyarország esetében ez a szám 17 250 érvényes szignót jelent, amit szeretnének sokszorosan túlteljesíteni.

Egyébként a részletekről magyarul is olvashat az Európai Bizottság honlapján.

Az egyenlő bér kérdése Vona Gábor szerint egyfajta tabukérdés volt idáig hazánkban és az Unióban is - és a Jobbik most ezt a tabut törte át.

A pártelnök üzent béruniós kezdeményezésük "demagóg" kritizálóinak is: szerinte a fideszes vezetők nem vették a fáradságot, hogy elolvassák, miről is szól a javaslatuk. A cél, hogy az áruniót követően jöjjön létre a bérunió: az egyenlő munkáért egyenlő bért elve épüljön be az uniós alapelvek közé - mondta, megjegyezve: a személyek szabad áramlását alapelvként valló unióban a személyek áramlása ugyan ma létezik, de ez nem nevezhető szabadnak mindaddig, amíg ezt a helyváltoztatást a kényszer szüli. Kiemelte, mivel az Európai Bizottság befogadta a kezdeményezést, az bizonyítja azt is, megvan a jogi, közgazdasági alapja a béruniónak, hozzátéve azért, hogy "ez vasárnapról hétfőre nem fog megoldódni". Ugyanakkor ez a nulladik lépés ahhoz, hogy bekerüljön az uniós működési elvek közé az egyenlő munkáért egyenlő bér elve.

"Az alacsony bérszínvonal minden nyomorunk, közte az elvándorlásból és az eladósodottságból fakadó tragédiák forrása"

- fogalmazott Vona Gábor.

Közölte azt is, hogy az aláírásgyűjtés elektronikusan is lehetséges, de ennek nagyon szigorú adatvédelmi feltételei vannak, hasonlóan az íveken történő gyűjtéshez. Az elektronikus adatok uniós szerveren jelennek majd meg.

Vona Gábor az N1TV kérdésére válaszolva elmondta, hogy a bérunió ügyében tárgyalásokat kezdeményeztek a magyarországi szakszervezetekkel. Volt is már előzetes megbeszélés a Szakszervezetek Együttműködési Fórumával, s a többi konföderációval is keresik a kapcsolatot. Eddig a Liga volt az egyetlen, amelyik még az egyeztetésektől is elzárkózott, a kormány felé irányuló

"valamilyen rosszul értelmezett megfelelési kényszer miatt"

- tette hozzá.

A sajtótájékoztató másik részében a Jobbik elnöke azokról a képviselői módosító indítványokról szólt, amelyeket a 2018-as költségvetéshez részben önállóan, részben Sneider Tamás képviselőtársával közösen benyújtott. Elmondta, a harminc indítvány javarészt a térség életminőségének javítását szolgálja, más részük országos hatásúak, de előnyeik a térségben is érezhetőek lehetnek.

A Liga szerint ők mindig is a béremelésért küzdöttek

A szakszervezet Vona Gábor szavaira reagálva az MTI-vel közölte: folyamatosan tárgyalnak a munkavállalók gazdasági érdekeinek előmozdítása céljából, minden, a kérdésben érintett szereplővel (kivéve a Jobbikot persze - a szerk.).
 
Szerintük ezt támasztja alá a 2016. november 24-én létrejött többéves bérmegállapodás a minimálbérről és a garantált bérminimumról, valamint számos ágazati és helyi szintű bérmegállapodás is.
 
Hozzátették: egyetértenek minden olyan kezdeményezéssel, amely a munkavállalók szociális és gazdasági helyzetének javítását tűzi ki célul, és minderről május 7-én állítólag levélben is értesítették Vona Gábort.