Orbánék már családostul teszik zsebre a közpénzt

Az Orbán-család cégei 2010 óta megháromszorozták a bevételüket.

Jakab Péter, a Jobbik szóvivője tartott sajtótájékoztatót az Orbán-család vagyonosodásának híreire reagálva. A politikus kifejtette, hogy a miniszterelnök szerint 2018 a magyar családok éve lesz, ezzel szemben az Orbán-famíliának már az elmúlt 7 éve is kirobbanóan sikeres volt.

Az Orbán-család a föld alól is képes pénzhez jutni - és nem is kevéshez

Hatalmas állami beruházások beszállítói Orbán Viktor családjához köthető vállalkozások - írja csütörtöki számában a Magyar Narancs: több olyan nagy állami beruházást is azonosítottak, ahova Orbán Győzőék bányájából viszik a követ, Gánt közelében nemrég új bányát is nyitottak, Hahóton pedig lassan versenytárs nélkül termelhetnek ki tőzeget Orbánék.

„2010 óta, mióta Magyarország miniszterelnökét úgy hívják, hogy Orbán Viktor, az Orbán-család cégei, amelyek jórészt bányászattal és szállítmányozással foglalkoznak, hasítanak a piacon.”

Ezek a vállalatok sorra jelennek meg az állami beruházásokon, mint beszállító, így megháromszorozva 2010 óta a bevételüket.

„Amíg a nép dolgozik, addig úgy tűnik, hogy ők most már családostul teszik zsebre a közpénzt.”

Jakab ehhez az irányhoz sorolta azt is, hogy immár Polt Péter lányát is felvették az MNB-hez, így szerinte nyugodtan kijelenthetjük, hogy az elmúlt 7 év nem a magyar családokról, hanem az Orbán- és más fideszes politikusok famíliájáról szólt.

„Úgy kezelik Magyarországot, mintha a saját tulajdonuk lenne.”

A szóvivő szerint számukra tényleg kiszámítható a magyar jövő, ezzel szemben a Jobbik azt szeretné, hogy a magyar családok legyenek ilyen biztonságban, erről szól a párt béruniós kezdeményezése is, miszerint minőségi munkáért, minőségi bért kapjanak a szülőföldjükön dolgozó honfitársaink.

Azt is hozzátette, hogy a Jobbik véget fog vetni a fideszes oligarchák meggazdagodásának, az etikátlanul szerzett vagyonokat pedig különadóval fogják sújtani.