„Nem nagyon szeretem a meglepetéseket, meg is mondom mindig, hogy mit nem akarok”

Születésnapi interjú az ötödik x-be lépő Lévai Hangyássy Lászlóval (Zorall, Sing Sing)

 - Egy jó párszor már készítettem veled interjút, de akkor picit könnyebb dolgom volt, mert akkor célirányosan mindig csak egy produkció kapcsán beszélgettünk. Most meg szinte – kis túlzással - leszorítanak a plakátról a fellépő zenekarok és a vendégszereplők nevei. Mikor kezdted el szervezni ezt a szülinapi partit?

 - Ez most félig-meddig nekem is meglepetés lesz, mert a nagyobbik fiam, Bence is szervezi. Már abszolút ki van tanítva a szakma összes csinjára-bínjára, így rábíztam néhány feladatot, ő meg nem árult el mindent az estével kapcsolatban. Egyébként, nem nagyon szeretem a meglepetéseket, meg is mondom mindig, hogy mit nem akarok… kínos helyzetekbe nem szeretnék kerülni. De remélhetőleg olyanokat talált ki, aminek örülni fogok.
Amúgy nagy bulit mindig csak kerek évfordulón szoktam csinálni. Mindegyik tradicionálisan úgy zajlik, hogy meghívom az olyan összes barátot, zenésztársamat, akikkel együtt zenéltem, és akikkel a mai napig is tartom a kapcsolatot.
A húszévesre nem emlékszem… (nevet) az teljesen kiesett. A harmincadikon egy olyan gikszer jött közbe, hogy akkor lovasíjászkodtam, és felborultam a lóval. Szilánkosra tört a vállam a buli előtt két héttel. De eljött az összes basszusgitáros haver – Lukács Laci, Vörös Gabi, Miksa az Action-ből, Vince Zoli az akkori Snake Heart-ból, elnézést, ha kihagyok valakit –, és ők játszottak helyettem. Nekem fel volt állítva egy kis páholy, én meg lovaglópálcával hajtottam a zenészeket. A negyvenediket pedig itt Csepelen tartottuk, azóta is emlegetik az emberek, hogy akkora bált sikerült összehozni, mintha május elseje lett volna.
Most meg ugye adott a Barba Negra Track, ahol mi gyakorlatilag rezidens zenekar vagyunk, hiszen csak itt játszunk Budapesten.

 - A zenészkollégák és a szakma is szervező zseninek tart. Az köztudott, hogy már több évtizede foglalkozol ezzel, finoman szólva is igen sikeresen, de volt ennek valami előzménye a családi, rokoni körben? Honnan jött az affinitás, hogy neked kedved és érzéked is van ehhez?

 - Úgy kezdődött, hogy egyszerűen elegem lett abból, hogy én kitalálom a dolgokat, más meg el tesze-toszáskodja. Volt egy olyan Nagy Ferós ős-Bikini dal, hogy „Mindent akarok, de azt most rögtön, mindent akarok, de azonnal!” Én soha nem szervezek úgy, hogy majd a jövő héten visszahívunk… Nem! Én most akarom tudni a választ. Valószínűleg ezért lettem menedzser. Is. Nagyon szeretek telefonálgatni, szervezgetni, intézkedni, egyszerre több rendezvényt tartok kézben. Imádom nulláról felépíteni a dolgokat. Most is arra várok, hogy lemenjen ez a buli, és utána már a többit élesítsem.
És hála Istennek, van már ugye Facebook, ami hatalmas segítség abban, hogy pár gomb megnyomásával azonnal a világhálón van az aktuális program.

 - Mivel ez nem egy tanult szakma, nem árt hozzá egy kis meglévő üzleti és diplomáciai érzék. Ez már valamilyen szinten beléd volt kódolva, vagy fokozatosan alakítottad, fejlesztetted mindkettőt?

 - Mindenki a saját hibájából tanul. Az a lényeg, hogy aki tutyi-mutyi, vagy kicsit félénk, az ne válassza ezt a szakmát, mert itt egy kicsit pofátlannak kell lenni. Példa: 1989-ben, amikor megalakult az Abaházi Csabis Sing Sing, szerveződött egy temesvári koncert, aminek az előkészítése a Sportcsarnokban volt. Akkoriban még nem volt mobiltelefon, internet, és nem tudták értesíteni az ezen fellépő aktuális zenekarokat, ezért naponta többször bemondta az akkor létező Calypso Rádió, hogy megkérjük azokat az együtteseket, akiket felkértek a szereplésre, hogy ekkor és ekkor lesz egy technikai megbeszélés, és erre küldjék el a megfelelő emberüket. Én simán odamentem, mintha engem is felkértek volna… (nevet) beálltam a sorba, és egy jó pozíciót kiharcoltam a bandának. És senki nem merte megkérdezni, hogy te mit keresel itt?
Szóval, én úgy gondolom, hogy egy menedzsernek ilyennek kell lennie. Egy kicsit pitbullnak, hogy meglássa azokat a pici kis réseket, ahol nyomulni lehet. Ha kidobják az ajtón, másszon be az ablakon. Bence fiam pontosan ilyen, sőt, még túl is tesz rajtam.

 - Akkor az utánpótlással nem lesz gond, ilyen téren sem. A fiaidat egyébként le sem tagadhatnád, vagy ők se téged, hiszen nem estek messze az almák a fától. Bence gitározik, Botond pedig kick-boxol, mint te. Egyértelmű volt, hogy téged követnek a zenei pályán és a sporttevékenységben, vagy eleinte egy kicsit kapacitálni, terelgetni kellett őket?

 - Emlékszem, hogy amikor Bence kicsi volt, már akkor érdeklődést mutatott a zene iránt, kétéves korában már a színpadon volt. Csináltam a Petőfi Csarnokban egy drogprevenciós koncertet néhány zenekarral. És a bulin fogta a nadrágomat, nem tágított mellőlem, sőt a többi banda műsora közben is felment a színpadra. Alig vártam, hogy akkor kezdjünk el gitározni. Hat vagy hét éves volt, amikor át tudta fogni a G-dúrt, és akkor azt mondtam, hogy itt az idő. Évekig Shadows számokat játszottunk… de most már nem ül le velem gitározni. Már túl jó hozzá. Zeneművészeti főiskolára jár, harmadéves, több helyen tanít zeneiskolában, valamint járja velünk az országot a különböző koncertek alkalmával.
Botond egy évig járt zongorázni, levizsgázott, és utána azt mondta, hogy köszi szépen, de nem. Ő sportol. Valamelyik nap mondta éppen, hogy Apa, nem járhatnék gitárra? Mondom, dehogynem! Á, csak vicceltem. (nevet)

 - Huncut egy gyerek.

 - Az. Én örülnék neki, ha gitározna, mert ugye az nekünk igen bejött, abban mégis csak tudnék neki segíteni, de még csak 11 éves, alakulhat a dolog. Legfeljebb basszusgitáros lesz.

 - Ha már feldobtad a labdát… Nálad hogy jött, hogy basszusgitáros legyél?

 - Először klasszikus gitárra jártam, de valószínű, hogy látták rajtam, hogy erősebb srác leszek…

 - És tényleg az lettél.

 - Igen. És a suliban volt bőgőszak, áttereltek oda. Nem bántam meg, mert biztos vagyok benne, hogy nem lett volna belőlem kimagaslóan jó gitáros. A basszusgitárnál meg elvan az ember, tudod… (nevet)

 - Hogyne! Nagyjából mennyi dal van a fejedben? Mennyit tudnál felkészülés nélkül eljátszani?

 - Hatszáz az biztos. De lekísérni bármennyit, már ráállt a kezem, meg az agyam. Azt mondom, hogy vannak stílusok, amiben gyakorlás nélkül lekísérek bárkit. Természetesen az egyszerű dolgokra gondolok. Szerencsére könnyen tanulok… és gyorsan felejtek. (nevet) Nem egyszer előfordult, hogy más helyett kellett beugorjak, pillanatok alatt.

 - És sikerült.

 - Persze! Szeretem az ilyet, mert kihívás.

 

 - Erről jut eszembe, és ezáltal még visszautalnék a szervezői munkádhoz is. Volt olyan formáció a karriered során – akár saját, akár menedzselt – amiből szerinted jóval többet is ki lehetett volna hozni? Ha igen, melyik volt az, és min bukott el a dolog?

 - Úgy érzem, hogy a Sing Sing száz százalékos történet volt. Ellenben, a Zero-G többet érdemelt volna, ha egy kicsit határozottabban inkább magyarul énekelünk. Utána viszont már mindenből sikerült a maximumot kihozni. Nézd meg a Zorallt! Az elején még egy ruppót nem adott volna érte senki, és ennek ellenére bepozícionáltuk a bandát a megfelelő helyre. Gyakorlatilag már önműködő a zenekar. Ezt úgy értem, hogy már hívnak, tehát nem neked kell kuncsorogni fellépésekért. Jelen pillanatban májust írunk, de már jövő februárig csurig vagyunk bulival. És nekünk bejáratott saját rendezvényeink is vannak: Sörolimpia, zenekari születésnapi koncert, nekem a Szaszával közös szülinapi buli, Kalóztúra, erdélyi turné, bringatúra, stb. Annyi ilyen – már állandó – programunk van a zenekarra felfűzve, mint egy szőlőfürt, úgyhogy kényelmesen elvagyunk.

 - A Zorallról azt is illik megemlíteni, hogy a letöltős korszak ellenére notórius CD kiadó, hiszen a Sörolimpiához időzítve minden évben megjelenik egy-egy aktuális lemez. Adja magát, hogy te hogyan állsz ehhez a kérdéshez, otthon van ilyen jellegű gyűjteményed, vagy már te is online zenehallgató vagy, a digitális formátumot részesíted előnyben?

 - Nekem is van kismillió szám a gépemen, de én régi sulis muzsikus és zenehallgató vagyok, ezért azt szeretem, ami kézzelfogható. Kibontom a lemezt, elolvasom ki adta ki, milyen dalok vannak rajta, nézegetem a fotókat, stb. Nekem az online arctalan. De előbb-utóbb meg kell szokni, mert a jövőben ez lesz. Mi viszont még szerencsések vagyunk, mert minden albumunk aranylemez lett. Azonban röhejesnek tartom, hogy kétezer példány után már jár, mert ezt még könnyedén el lehet érni. Én simán felvinném öt-tízezerre a határt, hogy akkor már legyen kuriózum az aranylemez. Ha valaki azt eléri, az tényleg megérdemli.

 - Az utóbbi napokban minden nap publikáltál a Facebook-oldaladon egy-egy kis videó üzenetet, amelyekben a zenésztársak sztorizgatnak veled kapcsolatban, és persze hirdetik a pénteki bulit. Ezek kivétel nélkül mind lelkes, pozitív megnyilvánulások. Van egyáltalán olyan a szakmában, akivel nem vagy jóban?

 - Olyan nincsen. Voltak nézeteltéréseim néhány emberrel, de ezek idővel elfelejtődnek. Meg nem vagyok egy hosszútávon haragtartó ember. A zenekaraimért a legvégsőkig elmegyek, akár még tettlegességig is. Akikkel nem tudok szót érteni, azokat inkább kerülöm.

 - De úgy tűnik, hogy elismernek.

 - Hát, én nem játszom meg magam. Jólesik, hogy jókat mondanak rólam, de hála Istennek olyan zenekarokkal és partnerekkel játszok együtt, akikről én is csak pozitívan tudnék nyilatkozni. Az, hogy jelen pillanatban ennyi zenésszel fel tudok lépni, az egy k.rva nagy szerencse. Az élet mindig olyan helyre, és olyan muzsikusok mellé sodort, hogy élmény az együtt zenélés. A mai napig alig várom már, hogy hétvége legyen, és menjünk. Amikor szombat éjszaka, vagy vasárnap hajnalban hazafelé jövünk, mindig arra gondolok, hogy mit csinálok majd otthon öt napig.

 - Például hajókázol. Most az a legújabb szenvedély, ugye?

 - Mindig kell valami olyan dolog, ami kikapcsolja az embert. Hét-nyolc éve kezdtem ezt el, vettem egy hajót, letettem a hajós vizsgát. Persze nem egy hiper-szuper történetet kell elgondolni, ezt bárki meg tudná magának oldani. Én nem iszom, nem cigarettázom… beérem a benzingőzzel. (nevet) Ez egy nagyon jó kis családi program, plusz a haverokat szoktuk még elhívni. Beülünk, nekiindulunk, jó levegőn vagyunk. Most is, nemrég lerobbantunk a Duna közepén, de mondtam, hogy nem kell parázni, ez egy kaland.

 - És mit csináltatok, kieveztetek a legközelebb eső partszakaszhoz?

 - Nem. Be tudtam annyira indítani a hajót, hogy eljutottunk a kikötőig. Ott megnézte a kikötőmester, és azt mondta, hogy nincs ennek semmi baja, ő szervizelte. Elmentünk egy kört, és akkor robbantunk le igazán. (nevet) No, mindegy. A gyerek is úgy emlékszik erre, hogy milyen jó volt. Aztán egyszer meg úgy jártunk, hogy egyik pillanatról a másikra elkapott egy olyan vihar, hogy csak annyi időm volt, hogy ledobjam a horgonyt. Bebújtunk a kis kabinba, és a poén, hogy szólt a Rock FM, és éppen a Prognózis „Minden viharon át” dala ment. (nevet) Nagyon klassz volt ezt hallgatni!
Egyébként, erre a hajós dologra is van két programunk. Az egyik a Zorall Kalóztúra, a másik pedig a Duna Poker Run nevezetű rendezvény. Amikor húsz-harminc-negyven hajó összejön, bizonyos pontokon húzunk egy kártyát, és végül egy kajálós-piálós bulival összekötött eredményhirdetést tartunk, ahol természetesen a legmagasabb lap nyer. Ezt is már vagy öt-hat éve csináljuk.

 - Az előbb már szóba került a cigi, pia témakör. Nagyon jó kondícióban vagy, nem igazán a testromboló rocksztárok táborát erősíted. Köztudott, hogy kick-boxolsz. Ezt mikor, miért kezdted el?

 - Soha nem piáltam, a cigivel pedig már vagy húsz éve leálltam. De amúgy is csak kocadohányos voltam. A cigi értelmetlen dolog a számomra, büdös is, a szervezetnek sem jó, akkor meg minek?
A kick-boxot azért kezdtem el, mert Botond is már hat éve csinálja, és szerettem volna, ha én is értem a pontrendszert, meg, hogy tudjak vele gyakorolni. De a sportot mindig is próbáltam bizonyos szinteken űzni. Alapból versenyszerűen kenuztam, amit csak akkor hagytam abba, amikor már komolyabbra fordult a zenélés. A konditermet folyamatosan látogattam, és a versenyagársport is olyan, hogy a kutyával neked is kell mozognod, valamint, ahogy már említettem, lovasíjászkodtam is. Mindig voltak olyan dolgok, amik érdekeltek. Mostanság is precízen be van osztva a hetem: hétfőn stretchingre járok, tehát nyújtani, mert észrevettem, hogy az ízületeim már nem olyanok mint régen, kedden és csütörtökön kick-box edzésem van, szerdán és pénteken pedig irány a konditerem. De ezeket nem úgy kell elképzelni, hogy két-három órán keresztül halálra szadizom magam, hanem egy kicsit mozgok. Ha nem csinálnám, akkor tuti 160 kiló lennék, mert enni nagyon szeretek. Így is úgymond túlsúlyos vagyok, de tőlem ezt szokták meg, hogy maci fiú vagyok, ahogy Soma mondta rólam… (nevet) Maci Laci. De én ezt szeretem. Van rajtam hús, és ha elindulok, akkor ütök-vágok. Nem vagyok teljesen leszálkásítva, kidolgozva, de jó érzés, amikor az ember edzés után letusol, és azt mondja, hogy ez így rendben van.
A gyerekkel is el kell menni biciklizni, ping-pongozni, focizni, stb. úgyhogy nem szeretnék trotty lenni.

 - Ez rendben is van, és tiszteletre méltó, hogy rockzenész létedre így fogod fel ezt a dolgot, de az nem fordult meg a fejedben, hogy a banda többi tagja is tudja-e majd veled tartani a lépést, ahogy telnek az évek?

 - Hát, majd össze-vissza verem őket. (nevet) Az örök példa Szigeti Feri legyen. Jócskán elmúlt már hatvan éves, de patentül néz ki. Bokszol, kondizik, ennyi. De nálunk is a zenekarban mindenki sportol valamit. Pöpi például leigazolt játékos Madocsán, Weisz Kicsi fut, Barbaro fut meg bringázik, és ugye Szasza is nagy kerékpáros. Muszáj csinálni!

 - Egy-két interjúban mintha már érintőlegesen említettél volna néhány jövőbeni tervet. Konkrétan a Sing Sing, és a Ramones Mania kapcsán.

 - Igen. A Sing Singnél jövő ilyenkor jelenne meg egy új album, ami koncepciójában a visszatérő lemezhez lesz hasonló, azaz régi dalok újra felvett verziói, és új nóták lesznek rajta vegyesen. A Ramones Mania pedig jövőre lesz húsz éves, de majd még kitaláljuk, hogy ennek apropóján mi legyen.

 - Holnap Hangya 50. szülinapi buli a Barba Negra Trackben. Kedvcsinálóként elmeséled, hogy mi lesz a program? Már amiről te is tudsz.

 - Most is azok a pályatársak és bandák lettek meghívva, akikkel együtt kezdtem, valamint, a mai napig is együtt játszom. Ilyen például a Magazin, és ennek a repertoárjából két nóta bele lesz illesztve a Sing Sing programba, hiszen a „Sírni csak a győztesnek szabad”, illetve a „Nehéz lehet hősnek lenni” még ennek a csapatnak voltak a dalai. A Sing Sing és a Zorall között lesznek Zero-G, Ramones Mania, és Junkies számok is, mindezek a nagyszínpadon. Utána átmegyünk a kicsire, és amolyan afterpartyként félakusztikus hangszerelésben nyomjuk el a blokkot, a Pop 84 főszereplésével, de ugyanúgy itt is mindenki fel fog lépni.
Ami még fontos, hogy az esemény rögzítve lesz, aztán néhány hét alatt elvégezzük az utómunkákat, és mivel a Sörolimpián a hetijegy mellé mindig jár egy választható lemez, idén – ami már a tizedik lesz, és augusztus 23-27. között kerül megrendezésre – ez a DVD lenne az ajándék. Még nem tudom mi lesz a címe, lehet, hogy H50, de nekem ez egy kicsit már sok belőlem, meglátjuk.

2017-es fotók: Gábor Imre